Hatalmas hajrával jutott 800 kilométer fölé a hatnapos világbajnokságon

Sárosi Gyula szervezőként és futóként vett részt a balatonfüredi GOMU-EMU hatnapos világbajnokságon, amelyen 803.039 kilométert megtéve a negyedik helyen végzett.

A vb előtt azt mondta, hogy az első tízbe kerüléssel már elégedett lenne, de elsősorban a nyolcszáz kilométert tűzi ki célként. Negyedik lett, 803.039 kilométert tett meg. Elégedett?

Igen, és ami fontosabb, a szervezéssel is teljes mértékben elégedett vagyok – mondta Sárosi Gyula. – Mivel futottam, csak az előkészületekben vettem részt, de szervezőtársaimtól úgy hallottam, hogy verseny közben is minden rendben ment. Természetesen örülök annak is, hogy amit kitűztem magam elé, sikerült elérnem.

Fotók: Emusport

Beszéljünk először a futásról: milyen volt?

Igyekeztem a terv szerint haladni, de már az első napon húsz kilométerrel többet gyűjtöttem. A nagy melegre tekintettel ez nem volt jó ötlet, hiszen a hőség csak fokozódott, a teljesítményem pedig ezzel párhuzamosan esett vissza. Ahogy haladtunk előre, rendre elmaradtam öt-tíz kilométerrel a napi tervezett penzumtól. Néhány nap múlva aztán megérkezett a várva várt eső, akkor már jelentős lemaradásom volt a nyolcszáz kilométerhez képest. Az ötödik napon jött el a mélypont, igyekeztem is meggyőzni magam, hogy el kellene engedni ezt a nyolcszáz kilométert…

Sokat vívódtam, nagy spirituális utazáson mentem keresztül. A gödörben sokat segítettek a futótársak és elsősorban a családom, majd a nap végére, amikor lemondtam a kitűzött célról, megváltozott valami, jobban éreztem magam, elkezdtem gyorsulni. Jött egy fordulópont, nem ismertem magamra.

Fizikailag rosszabbul voltam, de mentálisan valami egészen új állapotba kerültem. Az utolsó nap úgy voltam vele, ha valahogy össze tudok hozni száz kilométert, annak már örülök, ehhez képest száznegyvenet mentem… Megmondom őszintén, nem jutottam el addig, hogy napi bontásban megnézzem a számokat, vagy hogy egyáltalán utánanézzek bármilyen részletnek, egyelőre akkor is elalszom, ha nem akarom. Az imént például elkezdtem vacsorát készíteni és a telefoncsörgésre riadtam fel.

Fotók: Emusport

A verseny közben hogyan oldotta meg a pihenést?

Igyekeztem napi három órára redukálni a pihenőidőt, ebbe beleszámoltam az alvást, a masszázst, az étkezést és minden mást is. Az első négy nap működött is, az ötödiken két és fél órán keresztül hánykolódtam az ágyban, nem tudtam elaludni, majd amikor sikerült, arra eszméltem, hogy csörög az óra. Két órával később keltem fel, így közel hat óráig voltam a pályán kívül, ezalatt csak két és fél órát aludtam, nem is éreztem magam kipihentnek. Emiatt kétségbeestem, így vágtam neki az ötödik napnak, ezért jött az a mélypont. Átlendültem a krízisen, majd az utolsó éjszaka két órakor azt éreztem, ha nem megyek el pihenni, rögtön fejre állok… Ötven percet aludtam, majd mikor felkeltem, már nem volt messze a verseny vége. Ekkor nagyon jól haladtam, valahogy át tudtam lendülni a kialakult izom- és ínhüvelygyulladás miatti önsajnálaton is.

Az egyéni negyedik hely mellett csapatban ezüstérmet nyertek Beda Szabolccsal.

Beda Szabival már a tavalyi verseny során baráti kapcsolatba kerültünk, és most is együtt futottunk. Igaz, nem egy ritmusban mentünk, előfordult, hogy órák teltek el úgy, hogy nem láttuk egymást, de ha találkoztunk, az nagy húzóerőt jelentett a másiknak. Ez motivált minket. A szabály szerint férfi és nő nem futhatott együtt huzamosabb ideig, így Maráz Zsuzsival és Brown Vikivel nem segíthettük egymást.

Szabival viszont lelkileg is támogattuk egymást, sokáig csapatban a lengyelek mögött a harmadik helyen haladtunk, de végül sikerült megelőzni őket.

Hogy látta testközelből a belga Matthieu Bonne elképesztő világcsúcsát?

Ötvenéves vagyok, de ilyet még nem láttam. Elképesztő csapatmunkának lehettünk szemtanúi, egyszerűen fantasztikus volt. A tempója körülbelül a negyedik napra esett vissza az én szintemre, akkor sokat futottunk együtt, váltottunk pár mondatot, nem sokat, hogy ne essen ki a koncentráltságból. Végtelenül szimpatikus embert ismertem meg a személyében. Nyolctagú stáb dolgozott vele, itt volt többek között az anyukája, a nevelőapja, a testvére, de volt vele fizioterapeuta, orvos és fotós is a csapatban.

Olyan összhangban dolgoztak, hogy az egészen bámulatos volt, a hideg kiráz, ha visszagondolok.

Ha jellemezni szeretném őt és a csapatát, akkor a céltudatos, a kitartó és az alázatos szavak fejezik ki a legpontosabban, amit gondolok. Teljes mértékben megérdemli a világcsúcsot, nagyon megdolgozott érte és tisztességes módon szerezte meg.

Fotók: Emusport

A szervezést tekintve mindennel meg van elégedve?

A szélsőséges időjárás és a szokatlanul nagy létszámú, száztizennégy fős mezőny ellenére zökkenőmentesen bonyolítottuk le az eseményt, a visszajelzések is teljes mértékben pozitívak voltak, sokan már rögtön a verseny után jelezték, hogy jövőre is visszajönnek hozzánk. A futók semmiben sem szenvedtek hiányt, ezúton is köszönöm minden segítőnek, önkéntesnek, masszőrnek, doktornak, bírónak és fotósnak a kemény munkát és a szponzoroknak a támogatást.

Október közepén jön a backyard-világbajnokság, ön is tagja a magyar csapatnak, vagyis nincs sok ideje a regenerálódásra.

Két hét múlva talán már jobb állapotban lesz a lábam, elkezdek ismét futni, és ha minden rendben lesz, szeretnék részt venni a világbajnokságon. A célom az, hogy minél tovább fussunk együtt, húzzuk és támogassuk a másikat, ha teljesen felépülök, úgy érzem, hasznos tagja lehetek a nemzeti együttesnek. Jó érzés volt, hogy a backyardcsapatból sokan eljöttek önkénteskedni, szeretném ezt nekik ezúton is megköszönni. Bízom benne, hogy jövőre ugyanitt találkozunk!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.