Hatvannyolc és fél óra futás után Toldi Péter második lett a dupla Spartathlonon

Ferenczi István és Blaskó Mihály ezúttal Spártáig jutott, az alváshiány miatt nem indultak vissza Athénba.

Jól indult, és jól is végződött Toldi Péternek a 7. Authentic Phidippides Run, azaz a dupla Spartathlon. Az Athén–Spárta–Athén útvonal 490 kilométerén valamennyi ellenőrzőpontra, majd a célba is ő ért be másodikként a versenyen végig vezető és magabiztos győzelmet arató lengyel Lukasz Sagan mögött, aki már negyedszer lett Phidippides-bajnok. Sagan ideje 65:22:14 volt, Toldié pedig 68:36:01. A lengyel futó 2018-ban még 75 és fél órás eredménnyel nyert, egy évvel később szűk 69 és fél óra kellett neki a sikerhez, legutóbb 65:53:20 volt az eredménye, most még ezen is tudott faragni.

Toldi tavaly is második lett, akkor Maráz Zsuzsával együtt.

Maráz Zsuzsa és Toldi Péter 2021-ben a célban

Az időjárással valamennyi versenyzőnek meg kellett küzdenie, hiszen éjszakánként fagypont közelébe csökkent a hőmérséklet, és sokakat kínzott gyomorprobléma is.

Vasárnap délelőtt a negyvenhárom útnak induló közül tizenkilencen voltak még versenyben (azaz tizenheten, hiszen Sagan és Toldi célba ért), köztük Bogár János, aki ekkorra a 371 kilométeres ellenőrzőpontot hagyta el, és tovább folytatta útját Athén felé.

A másik két magyar versenyző, az együtt futó Ferenczi István és Blaskó Mihály ezúttal egy „szimpla” Spartathlont tudott teljesíteni, Leonidász szobrához érve úgy döntöttek, a visszautat már nem vállalják.

„A legnehezebb versenyem volt, rengeteg nehézséggel mindkettőnknek… Mindent elrontottunk, frissítést, ruhák előre küldését. Mi a hegyre rövidnadrágban érkeztünk. Aztán következett 15-20 óra folyamatos gyomorprobléma. Nem tudtunk aludni egyik pihenőhelyen sem, hangzavar, zsúfoltság… Így 45 óra fentlét után Misi mondta, hogy ő nem indul el vissza Spártából… És lebeszélt róla, hogy elinduljak, mert még 10-12 óra várt volna rám a következő alváslehetőségig” – számolt be Ferenczi István a magyar csapat közösségi oldalán.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.