Helyes technikával a sérülések ellen

A 800 méteren 2006-ban Európa-bajnoki bronzérmes Becky Lyne aktív korában tévúton járt, de mióta rájött, miben hibázott, szakmai segítséget nyújt az atlétáknak, és hasznos tanácsokkal szolgál nekik.

A hobbifutókban is felvetődik a kérdés, pláne azokban, akik magasabbra törnek, hogy vajon miként tudnának javítani a technikájukon, gyorsabban haladni, kevesebb sérülést elszenvedni.

Az athleticsweekly.com oldalon a minap egy igen autentikus szereplő, Becky Lyne beszélt a fentiekről. A 38 éves korábbi középtávfutó nem akárki: 1:58:20-as egyéni csúcsot futott 800 méteren 2006-ban, ugyanabban az évben nagy hajrával Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, nem csoda, hogy a brit atlétikai szakíróknál ő lett az esztendő legjobbja. Idejével napjainkban is hatodik a brit örökranglistán, akkoriban még csak Kelly Holmes és Kirsty Wade volt nála fürgébb a sajátjai közt.

Pályafutása a húszas évei közepén megfeneklett, de ez nem lett volna törvényszerű, csak akkoriban sokkal kevésbé volt tájékozott, mint manapság, nem tudta, mire van szüksége a jó eredmények eléréséhez.

„Miután tanulmányoztam a technikámat, és kísérleteztem vele, ráéreztem, hogyan tervezzük meg a futást. Rájöttem, hogy korábban mennyi mindent rosszul csináltam – mondta Lyne Jason Hendersonnak. – Frusztráló az egészben, hogy mindig azt mondták, a futótechnikám nagyon is jó. Gondoltam, valami nem stimmel, különben miért lettem volna ennyire sérülékeny?”

A biomechanikai teszt is azt állapította meg anno, hogy minden rendben Lyne-nal, persze a sporttudósoknak tizenöt éve messze nem állt rendelkezésükre olyan technológiai háttér, mint manapság.

A korábbi klasszis atléta rájött, hogy túl nagyokat lépett, túlságosan messzire nyúlt. Hogy ezt érthetővé tegyük, Becky Lyne azt a kulcsmondatot citálta, hogy „inkább a lábadon kell futnod, mint a lábaddal.”

Ehhez kissé fel kell emelni és előreengedni a csípőt, ennek segítségével sok olyan dolog is a helyére kerül, amit egyébként is tenni kellene futásnál.

A 23 éven aluli Európa-bajnoknak meggyűlt a baja az Achilles-inával, ami feltehetően éppen a lépéshosszra vezethető vissza, mert hosszabb lépéseknél jobban feszül az Achilles, nagyobb terhelést kap a sarok. Lyne hegymenetben gyakran légzési nehézségekkel küzdött, és fájdalmas hólyagokat gyűjtött össze technikai problémája miatt.

„Túl sok volt a nyomás a vállamon és a mellkasom körül, mert nem saját magam középpontjából, hanem a vállamból irányítottam a mozgást. Ahogy felemelem a csípőmet, aktiválódik a mag, a középpont, így ellazulhatnak a vállak. Enélkül hiába kérik a sportolókat, hogy lazítsák el a vállaikat, nem tudják megtenni. Megvilágosodásként ért, amikor erre rájöttem!” – folytatta Lyne, aki éppen ezzel foglalkozik, elemzi a futók technikáját, és fiziológiai szűrést végez.

 

Öt pontban foglalta össze, miként fejleszthetik a stílusukat az atléták:

  1. Növekedés (a csípőemelés megakadályozza a sarok nagy ütődését)
  2. Ritmus (180 lépés per percnyi sebesség rugalmas energiát biztosít)
  3. Kiegyenesítés (az erősen kiigazított test a gravitáció segítségével előrelendít)
  4. Körözés (azt kell éreznie a lábnak, mintha egy kerék lenne alatta, amit funkcionálisan tol előrefelé)
  5. Élvezet (a futás által termelt hormonok csökkentik a stresszt és a szorongást).

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.