Hogyan lehet minden héten egyéni rekordot futni?

Kollégánk hobbisportolóként különös módját választotta a motiváció fenntartásának, hogy az idei kétszázadik futás is olyan örömteli legyen, mint az első.

Az elmúlt hetekben több, általában rendkívül lelkes hobbifutótól is meglepve hallottam: megcsappant a motivációjuk, egyre kevésbé esik jól a mozgás, a futásnak náluk már valós konkurenciája a tévézés vagy csak simán az otthoni üldögélés. Belefáradtak?

Remélem, nem, és ez csupán átmeneti visszaesés. De nyilván mindenkinek az életében eljöhet a pillanat, amikor leáll – és nagy kérdés, utána eljön-e az is, amikor visszatér a sporthoz. Van, akinek a zenehallgatás, másnak a sok-sok stresszmentes perc, netán egyszerűen a mozgás öröme jelenti a szükséges motivációt, de alighanem valamennyien próbálunk belekapaszkodni valamibe, ami ahhoz kell, hogy az év kétszázadik futását ugyanúgy élvezzük, mint az elsőt. Mindig is szerettem a számokat, a statisztikákat – ehhez képest eleinte évekig nem akartam mérhető módon futni, mert ugye miért is érdekelne az idő vagy a megtett táv, de aztán ahogy egyre csak nőtt mindkettő, már jó volt legalább önmagam előtt büszkélkedni azzal, hogy a körülbelüli tizenöt-húsz percekből pontosan mért félóra, majd negyven perc, egy óra, másfél óra lett. Jöttek a „nagy-nagy” kihívások, hogy egy évig minden hónapban legyen meg a száz kilométer, vagy fussunk minden héten legalább kétszer jó hosszú (már a saját kvalitásokhoz képest hosszú) távot.

És egyszer csak ott tartottam, hogy a futóóra, illetve nálam még mindig a telefon, jó haver lett, mert pluszmotivációt adott.

Nagy bátran így elhatároztam, hogy minden héten megpróbálok egyéni csúcsot futni.

Mi, amatőr sportolók ezt kétféleképpen is megvalósíthatjuk. A hagyományosabb módszer, hogy az ember edz, mint egy megszállott, minden vasárnap felhúzza az ünneplő futógatyáját, kiáll nagy boldogan a ház elé, és kétszázas pulzussal kilövi magát a képzeletbeli startgépről, hogy most aztán jól megmutatja az egész világnak. Aztán vagy sikerül neki a rekord, vagy nem. Néhány alkalommal vélhetően igen, de a próbálkozások többsége inkább heveny durcáskodással kísért csalódás lesz. A kétségkívül kényelmesebb megoldás pedig az, hogy minden hétre keresünk egy egyéni csúcsot, amit meg lehet dönteni: aki éppen hosszabbat futna, az kinézheti magának, mondjuk, a tizennyolc kilométert, akinek csak egy rövidebb edzés fér bele, az igyekszik a húszperces rekordját megjavítani. Mind a kilométerekkel, mind a percekkel el lehet menni akármeddig, a megdönthető egyéni rekordok számának voltaképpen csak a képzeletünk, illetve a kis kockás füzet vagy a számítógép memóriájának mérete szabhat határt, hiszen valahol csak illik vezetni az eredményeket.

Márpedig ha rendszeresen sportolunk, nagyon jó eséllyel találunk majd egy olyan távot, amelyen képesek leszünk gyorsabban futni, mint néhány hónappal azelőtt.

Mindig lesznek kedvenc futások. Én is a klasszikusabb, kerekebb távokat kedvelem, a tíz kilométer nagy favorit, jó érzés kéthavonta lefaragni belőle néhány másodpercet, de ugyanolyan lelkesítő lehet egy erősebb harmincöt percet letudni, vagy éppen üldözni (egyelőre hiába, de nagyon közelítek!) a Cooper-teszt korosztály szerinti „kiváló” minősítésű 2500 méterét. Persze egyszer biztosan elfogynak a túlszárnyalható csúcsok, mindenki elér teljesítőképessége határára, na de ha Mr. Coopernek is szabad, nekünk miért ne lehetne bevezetni a saját korcsoportos rekordokat?

Nyilván most nem egy edző vagy sportteljesítmény-diagnosztikus hozzám vágná a teljes szakmai képzését, lehetőleg kemény borításban, hogy mekkora hülyeség így futni. Talán igazuk is van, motivációs szempontból viszont nagyon bejött: ha sikerül megdönteni egy-egy korábbi eredményt, az nagy lendületet ad a következő hetekre, ha mégsem jön össze a tervezett produktum, akkor irány egy könnyebben teljesíthető cél. Akár némi trükkel: mivel a latyakos-cúgos időben nemcsak lassabbak vagyunk, hanem tényleg gyorsan elfogyhat a kedv, hát máris indulhat a saját kis egyszemélyes téli világbajnokságom, hogy a következő négy hónapban is legyenek felülmúlható rekordok. Hátha az eljövendő mínuszokban ezáltal ritkábban veri meg egy jó film az aznapra tervezett kilométereket.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.