BLOGRA FUTOTTUNK Keserédes nosztalgia Balboáról…

Rég volt, szép volt, nehéz volt – de hatalmas élmény is volt! Az immár kultikus Balboa-kör teljesítése lesz fókuszban blogszörfösünk heti összegzésében, persze a remek bejegyzések sem hiányozhatnak!

Megkaptam a harmadik oltásomat, aminek az volt következménye, hogy mint egy jól nevelt állatorvosi ló, a lehető legtöbb tünetet produkáltam néhány napig. Hőemelkedésem volt, gyenge voltam, mint a harmat, a nyirokcsomóim megduzzadtak, a karom is nagyon fájt – leginkább ahhoz volt kedvem, hogy csak bambuljak magam elé. Természetesen a környezetemben senkinek sem volt semmilyen panasza korábban, ezért nekem eszembe sem jutott ilyen forgatókönyv. Így a hét elég karcsúra sikerült edzések terén, mindössze két TRX-et préseltem be, amikor már jól voltam.

A futással kapcsán viszont a tünetek miatt úgy döntöttem, hogy egy hetet kihagyok, a jelek szerint nem vagyok olyan kemény, mint feltételeztem.

De sebaj, úgyis csak a magam kedvére futok, nem történik semmi, sőtlegalább jókat tudtam aludni, és egészen kipihentem magam.

A Facebook a minap emlékeztetett a három évvel ezelőtti futásomra a Balboa-körön, ennek kapcsán eszembe jutott, akkor milyen jól ment, és mennyire imádtam új helyeket felfedezni. Azóta sok minden változott, és úgy tűnik, a kiegészítő edzés lett a fő csapásirány, a futás pedig a kiegészítés, de én így is élvezem minden pillanatát! Megjöttek a mínuszok reggelre, úgyhogy a futások téli időszaka megkezdődött – hajrá mindenkinek!

LACKO TRAIL (Facebook)

Beszámolócunamit olvashatunk, ami alapján egyértelműen kiderül: unatkozni nem szokott a szerző! Három verseny beszámolóját foglalta össze egy írásban, az olaszországi teljesítésről sokkal többet is olvastam volna, de legalább fotókban gazdag a bejegyzés: láthatjuk, milyen szépen helyeken járt, illetve futott a szerző!

A MAGAM ÚTJÁT FUTOM (Facebook)

A WTF Buda 11 kilométeres terepversenyéről olvashatunk bejegyzést. A verseny érdekessége, hogy nem befutóérmet kaptak a teljesítők, hanem a szerző például egy hoodie-t vehetett át, aminek ő sokkal jobban örült!

Hogy még izgalmasabbá tegye a versenyt, egy általa kinézett sráccal vívott futócsatát, és meg is nyerte. Dupla öröm! 🙂

GABORUTON.BLOGSPOT.COM

Gábor idei harmadik maratoniját futotta le, és legnagyobb örömére az eddigi legjobb idővel sikerült! A felkészülés alatt voltak nehezítő tényezők, de a tudatos munka mindig meghozza a gyümölcsét. A Spar Maratonon ez saját rekordot jelentett, ami természetesen hatalmas öröm volt, és a későbbikre is nagy lendületet tud adni!

FUTATTI (Facebook)

A 28 kilométeres Rókás-kör teljesítéséről olvashatunk beszámolót, ami igazából 32 kilométer lett – de hát mi az a néhány kilométer plusz, ami az eltévedésekből ilyen szépen összejött 🙂

A lényeg a jókedv, a gyönyörű látvány, a végén pedig a süti és a csodás érem!

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka ultrafutó, futóedző legújabb posztjában arra hívja fel a figyelmet, ha bármilyen oknál fogva ki kell hagyni edzést, nem szabad kétségbeesetten, mindenáron pótolni, mert lehet, hogy csak ártunk vele.

Illetve, az edzésterven saját elgondolás alapján nem ajánlatos változtatni, hiszen az edző nem véletlenül állította úgy össze, ahogy hétről hétre megkapja a futó.

Minden egy helyen, amit a FOMO-ról tudni kell!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Télen érdemes megtekerni a pedált is

KREMLICZA LEVENTE

A kerékpározás nemcsak keresztedzésnek jó futás mellé, önmagában is jó mozgásforma, de sokan nem akarnak a mínuszokban tekerni. Nekik jó megoldás a beltéri bringázás, amelynek több változata is van – a legismertebb a szobabicikli, ami egyszerű, kényelmes és relatív olcsó, de nagy edzésmunkát nehéz végezni rajta. A triatlonosok megoldása a görgő, azaz olyan eszköz, amelyen saját kerékpárral tudnak tekerni otthoni körülmények között. Ebből is van többféle, a szabad görgő az egyszerűbb megoldás, de létezik okos görgő is, amely szinte csak nem edz helyettünk. Drágább megoldás a spinning bike, ezen már kemény tréningeket tudunk végezni, hiszen a terhelés eloszlása a valódi kerékpárokéhoz hasonló. Ha nem akarunk több százezret kiadni egy ilyen eszközre, akkor ott vannak az edzőtermek, amelyekben a legtöbbször csoportos órákat tartanak, amelyeken képzett instruktor segítségével pörgős zenékre dolgoztathatjuk meg az izmainkat. Bármelyik megoldást választjuk, érdemes hetente két-három alkalommal tekerni kicsit, garantáltan sokat tesz hozzá az alapozáshoz.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.