Kifizetődik az évi 4500 km gyaloglás

A Tokióban 50 kilométeren 17. Helebrandt Máté annyit edz, hogy egy év alatt kétszer is körbegyalogolhatná Magyarországot. A nyíregyházi sportoló megcélozza a negyedik, sőt az ötödik olimpiáját is.

Első olimpiáján, Londonban egyéni csúcsot javítva 32. lett a 20 kilométeres gyaloglásban a nyíregyházi Helebrandt Máté, aki négy évvel később Rióban is javított a legjobbján, ami a 28. helyre juttatta. Tokióban ugyan elmaradt az újabb csúcsjavítás, de a 32 éves atléta így is a legsikeresebb olimpiájára gondolhat vissza. Ezúttal a kegyetlenül hosszú 50 kilométeres távnak vágott neki, és a 60 fős mezőny 17. helyezettjeként 3:57.53 órával később ért a célba. Büszke lehet harmadik olimpiájára, de máris azt emlegeti, hogy a negyediknek, és talán még az ötödiknek a kihívását sem utasítaná vissza.

Aki félszáz kilométer legyaloglására vállalkozik, ráadásul úgy, mint most Japánban, azaz extrém időjárási körülmények között, annak az edzéseken is jókora távokat kell megtennie. Ráadásul nem lombos fák árnyéka alatt vagy éppen napkelte előtt, netán naplemente után.

„Évente négyezer-ötszáz kilométert hagyok magam mögött az edzéseken, ez körülbelül annyi, mintha egy év leforgása alatt kétszer is körbegyalogolnám Magyarországot, amelynek kerülete egészen pontosan kétezer-kétszáznegyvenhat kilométer. Egyszer talán ezt is kipróbálom, de nekem továbbra is az a nyíregyházi, út menti kerékpárospálya a jól bevált terepem, ahol nap mint nap gyalogolok. Nem nevetnek ki, és gúnyos megjegyzéseket sem tesznek az arra a járók, sokkal inkább biztatnak, és mostanában még gratulálnak is” – idézi az SzPress Hírszolgálat Helebrandt Mátét, akinek profi sportolóként a gyaloglás a hivatása.

Mint a gyaloglók közül szinte mindenki, Máté is előbb a 20 kilométeres távon mérette meg magát, és csak öt évvel ezelőtt érezte magát fizikailag és mentálisan is elég erősnek ahhoz, hogy nekivágjon sportpályafutása első 50 kilométerének. Egy évvel később a londoni atlétikai világbajnokságon kellemes meglepetést szerezve a hatodik helyen ért célba a „hosszabbik” gyaloglószámban, azóta is 3:43.56 óra az egyéni csúcsa.

Helebrandt Máté versenyzőtársaival együtt már most tudja, hogy olimpián többé nem rendeznek 50 kilométeres gyaloglóversenyeket, új távként a 35 km mutatkozik be Párizsban. Az olimpián szereplő négy magyar gyalogló legjobbja arról is beszámolt, hogy miért változtatnak a távon, és a döntéshozók miből indultak ki.

„Arra jutottak, hogy az olimpiai televíziós közvetítésekbe nem fér bele egy négyórás gyaloglóverseny követése. Úgy tudni, hogy az új időhatárt a női maratoni futók közepesen jó teljesítményéhez próbálták igazítani.

Ez pedig azt jelenti, hogy a jövőben a harmincöt kilométeren rajthoz álló gyaloglóknak is három órán belül kell célba érniük.”

Nyíregyháza büszkesége végül még azt is elmondta, hogy 32 esztendősen is erős indíttatást érez magában ahhoz, hogy három év múlva Párizsban is felsorakozzon a rajtnál, ám azt sem zárja ki, hogy 2028-ban Los Angelesben az ötödik olimpiáján is ott lehet. Megerősítheti törekvésében, hogy az 50 kilométeres táv még aktív világcsúcstartója, a francia Yohann Diniz már a 43. életévét is betöltötte.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bravúrosan visszajött a mélypontról, ismét bronzérmet szerzett Kaliforniában
Létrás átkelés a 700 méter mély szakadék felett
Magyar virtus: finoman eldobott böltetőpálca
Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, s bizakodó a jövőre nézve
Majthényi Szabolcs az olimpiai esélyekről és a balatonföldvári szörfvébéről

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.