Kis híján megdőlt Kipchoge egy másik világrekordja is

Vasárnap az indiai Kolkata 25 kilométeres versenyén mindkét győztes pályacsúcsot ért el, sőt, ennél többet is, de a korábbi jobb maratoni részidők miatt nem születtek világrekordok.

Ahogy közeleg az év vége, már egyre kevesebb helyen lehet megfelelő időjárási körülmények között versenyezni szabadtéren. A valenciai maratonnal a 2023-as esztendő érdemi része hosszútávfutásban befejeződött, de azért akadnak még csemegék. Vasárnap Indiában megrendezték a Tata Steel Kolkata 25K elnevezésű viadalt, amelyen nem meglepő módon 25 kilométeren mérettek meg a résztvevők.

Mindkét győztes pályacsúccsal nyert, ráadásul közel futott a világrekordhoz, vagyis színvonalas versenyt követhettek az érdeklődők. Sőt, ha nem vennék figyelembe a hosszabb távokon futott részidőket, a két idő önmagában egyaránt világcsúcsot érne. Rögzítsük, a kenyai Daniel Ebenyo 1:11:13, míg az etióp Sutume Asefa Kebede 1:18:47 óra alatt ért célba, előbbinél csak honfitársa, Eliud Kipchoge futott öt másodperccel gyorsabban 25 kilométeren, méghozzá tavaly Berlinben, amikor megdöntötte saját maratoni világcsúcsát, amelyet azóta Kelvin Kiptum átadott a múltnak.

„Istennek hála, képes voltam itt valami különlegesre, megdöntöttem a pályacsúcsot. Köszönöm a meghívást a szervezőknek, ezt a győzelmet a barátnőmnek ajánlom, az ő támogatásával és bátorításával sikerült eljutnom oda, ahol vagyok” – mondta a győztes Ebenyo, aki 10 000 méteren második lett idén a budapesti világbajnokságon, s szintén ezüstérmet szerzett a rigai utcaifutó-világbajnokság félmaratoni távján.

A nőknél Kebede nagynevű honfitársát, Yalemzerf Yehualawot múlta felül, aki a tíz kilométer világcsúcstartója, valamint a tavalyi londoni maratoni nyertese, és egyébként először próbálkozott 25 km-en. Kebede 2015-ben nyert már egy versenyt ezen a távon Berlinben, a 2020-as tokiói maratonon bronzérmes lett, mostani eredményével több mint két percet vert a pályacsúcsra, és több mint egyet az eddigi legjobb hasonló távú viadalon elért időre (Tigist Assefa 1:18:40 alatt érte el a 25 kilométert idén, amikor megdöntötte a maratoni világcsúcsot Berlinben).

„Szerettem volna gyorsabban futni, de végül is elégedett vagyok az időmmel. Ez egy remek pálya, az időjárási feltételek nagyszerűek voltak, ami megkönnyítette a dolgomat” – hangsúlyozta Kebede.

TATA STEEL KOLKATA 25K
Férfiak: 1. Daniel Ebenyo (kenyai) 1:11:13, 2. Victor Kipruto Togom (kenyai) 1:12:26, 3. Tesfaye Demeke (etióp) 1:13:36.
Nők: 1. Sutume Asefa Kebede (etióp) 1:18:47, 2. Yalemzerf Yehualaw (etióp) 1:19:26, 3. Betty Chepkemoi Kibet (kenyai) 1:21:43

Fotó: Daniel Ebenyo a célba érkezés pillanatában. Forrás: twitter.com/TSK25K

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.