Korábbi szenvedélybeteg sportoló sikere a brutális ultraversenyen

Tíz órán keresztül a térdig érő hóban futni – most ez is hozzátartozott a 432 kilométeres kihíváshoz.

Sokszor minősítenek egy-egy versenyt az „egyik legkeményebb ultraként”, ám a Montane Winter Spine Race körülményeit jobban megismerve nincs is miért vitatkozni az elnevezéssel.

Először 2012-ben rendezték meg – csupán 11 indulóval – a Spine Race-t, amely a derbyshire-i Edale-től halad végig a skót határvidéken át a Cheviotokig. Ez még nyáron sem lenne leányálom, a brit tél azonban jelentősen megnehezíti a kihívást. A verseny a saját bemutatása szerint is próbára teszi a fizikai és mentális állóképességet, hiszen a terep többnyire mély havat, jeget, sarat, mocsarat és talajvizet rejt, így kell haladni – a legjobbaknak is bő három napig.

A hideg brit időjárás mellett az alváshiány és a kimerültség is elcsigázza a futókat, akik magukkal cipelik a holmijukat a 432 km-es távon.

Nos, ezt az eseményt nyerte meg csaknem ötszáz induló közül Damian Hall (nyitó képünkön), aki egyúttal publikál is az eseményről beszámoló Athletics Weekly nevű tekintélyes szaklapban. A kimerítő távot versenytársával, Jack Scott-tal tette meg, ő a második helyen zárt, miután navigációs hiba miatt negyvenperces büntetéssel sújtották.

Egyébként még így is a korábbi csúcson, az amerikai John Kelly rekordján (87:53:57) belül ért célba, így természetesen a győztes is, aki 84:36:24 alatt teljesítette a távot. Érdekesség, hogy az abszolút csúcsot egy női versenyző, a brit Jasmin Paris tartja 83:12:23-mal.

A nehézségekről sokat elmond, hogy az első helyezett beszámolója szerint volt olyan szakasz, ahol nagyjából tíz órán keresztül térdig a hóban haladt. Hallt kifejezetten motiválta, hogy tavaly sérülése miatt fel kellett adnia a versenyt, ráadásul sikere fontos visszaigazolás, hogy érdemes volt belevágnia az ultrafutásba.

Igaz, ha semmit sem nyerne, már akkor is győztes, hiszen a futásnak köszönhetően gyógyult ki szerencsejáték-függőségéből.

„Ez a sport a részemmé vált, már nem tudok megválni tőle. A célok érdekében kockázatot is vállalok, mert szeretném látni, meddig tudok eljutni, és milyen gyorsan tudok futni.”

A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy Douglas Zinis és Joe O’Leary holtversenyben lett harmadik, míg az abszolút versengésben ötödik francia Claire Bannwarth (97:39:58) diadalmaskodott a nők között. Az ő versenyük nem hozott szoros végeredmény, a francia futó csaknem egynapnyi előnnyel végzett a második Hannah Rickman előtt.

Fotók: Montane Spice

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az előírt napon nincs mese, edzeni kell! – Bátyai Évának a futóverseny a fesztivál
Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.