Kovács Antal szívügye az egyetemi élet

A nemzetközi 5vös 5km nemzetközi futóversenyt 38. alkalommal rendezték meg, ezúttal online, amelyen a hazai egyetemi élet képviselői mellett az olimpiai bajnok cselgáncsozó is részt vett.

Június 19. és 23. között rendezték meg a nagy múltú 5vös 5km nemzetközi futóversenyt, amelyen a hazai sportélet több jeles képviselője is részt vett. Az Eötvös Lorándról elnevezett különleges futóversenyt húsz évvel ezelőtt rendezték meg először Horváth Ákos fizikus, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszéke docensének kezdeményezésére, a félévenként megtartott sportesemény célja az egyetemi polgárok megmozgatása egy olyan távval, amely a kezdők számára is elérhető kihívás, a rendszeresen futóknak pedig felkészültségük felmérése.

Miután a koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozások nem tették lehetővé, hogy májusban megtartsák a népszerű sporteseményt, a lelkes hallgatók maguk szervezték át a versenyt az online térbe, amelyre így öt nap, öt óra és öt perc állt rendelkezésre, és a világ bármely táján teljesíthető volt.

A szabadban futók GPS-es eszközzel rögzíthették futásukat, ezzel igazolhatták a teljesítést, s kivételesen teremben, futópadon is lefutható volt a táv. A verseny végén a szervezők összesítik a rendszerbe feltöltött adatokat.

A hazai sport- és egyetemi élet több jeles képviselője is részt vett a versenyen, köztük dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, prof. dr. Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Az MEFS-t, azaz a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséget az online versenyben dr. Székely Mózes főtitkár és számos elnökségi tag képviselte, köztük dr. Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó, Knoch Viktor olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó és Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó. A nemzetközileg is meghirdetett eseményre elsőként az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Adam Roczek, illetve az Ausztrál Egyetemi Sportszövetség elnöke, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnökségének tagja, Martin Dalton is jelezte részvételét.

 

Kovács Antaltól nem áll távol más sportág sem.

 

„Vasárnap Pakson, huszonegy perc alatt futottam le a távot – mondta a Csupasportnak Kovács Antal cselgáncsozó. – Kicsit rövidebb volt, mint amihez hozzászoktam, a legrövidebb köröm hatezer-kétszáz méter, pedig legtöbbször nyolc-kilenc kilométert futok, de szoktam tizenötöt is, bár utóbbit a térdem miatt már ritkábban. Korábban is részt vettem már a versenyen, Horváth Ákossal régóta szoros futóbarátság alakult ki közöttünk, és egyébként is kiváló hangulatú a verseny, így ezúttal is örömmel fogadtam el a felkérést. Az egyetemi élet, az oktatás és a sport egyébként is a szívügyem, így szívesen állok bármilyen ezzel kapcsolatos kezdeményezés mellé. Az egyetemisták számára nagyszerű közösségi élmény, az öt kilométeres távot bárki lefuthatja, aki pedig komolyan veszi, annak jó kis kihívást jelent.”

Fotók: Nemzeti Sport

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t
Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás
Helyszíni nevezéssel is vár mindenkit a Tisza-parti futófesztivál
Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.