Kovács Attila, a leggyorsabb magyar sprinter, aki világbajnoki döntőbe jutott

A mai napig úgy van benne Gyulai Miklós MASZ-elnök telefonkönyvében és az atlétikát szeretők emlékezetében, hogy ő „a leggyorsabb fehér ember”. Kovács Attila az 1987-es római világbajnokság 100 méteres döntőjében Carl Lewis, valamint Ben Johnson mellett futott, és a pályán ötödik lett – majd az 1989-ben eltiltott kanadai utólagos kizárásának köszönhetően negyedik. Interjú minden idők legjobb magyar sprinterével.

Emlékszik az első magyar bajnoki címére?
Még szekszárdiként szereztem 1981-ben. Előtte futottam 10.41 másodperces junior országos csúcsot, megnyertem a juniorbajnokságot, aztán a felnőttbajnokságot is – de csak azért, mert egy héttel korábban rendezték az Európa-kupát, és az esélyesek, például Nagy István, sokat futottak már egyéniben és váltóban, én pedig hoztam a formámat. Csupán három évvel azután, hogy elkezdtem atletizálni – mesélte Kovács Attila a Nemzeti Sportnak.

Miért a sprintet választotta?
Nyilván mindenki azt állítja, hogy az ő versenyszáma a legjobb – én is meg vagyok győződve róla, hogy a száz méter a legjobb! Az én véleményemet megerősíti, hogy futottam olimpián és világbajnoki döntőben is, és mondhatom, semmi sem közelíti meg azt a figyelmet, amely a száz métert övezi. Én nem tartom olyan fergeteges és hatalmas eredménynek, amit elértem, most mégis itt ülök önnel szemben – nem biztos, hogy így lenne, ha más versenyszámban lettem volna annak idején világbajnoki negyedik.

Az 1984-es Barátság-versenyen (Kovács Attila 331-es mezszámmal)

A kétszáz méterre miért nem feküdt rá? Hiszen volt benne fantázia, a mai napig ön tartja az országos csúcsot.
Amikor 1983-ban Pestre költöztem, rögtön jeleztem, hogy kétszáz métert csak akkor futok, ha kedvem lesz hozzá, és egyáltalán nem készülök rá, az edzőm pedig beleegyezett. Nekem a kétszáz csak kiegészítő volt – bár utólag nagyon bánom, hogy azt gondoltam, nem olyan nagy presztízsű versenyszám, mint a száz, mert jobb eredményeket lehetett volna benne elérni.

Szeretett edzeni?
Nehéz kérdés egy élsportolónak, aki az edzések kilencven százalékán beledöglik a munkába, és talán tíz százalék lehet, amit tényleg élvez. Ha az ember pulzusa egy fél délutánon át kétszáz körül van, és össze-vissza van már savasodva, nehéz élvezetről beszélni.

Mi változott meg azután, hogy Újpestre került?
Olyan volt, mint amikor a szavannán van egy oroszlán, ő a király, és nem bántja senki, de miután átmegy egy másik területre, hirtelen tizenkét másik oroszlánnal találja szembe magát, s rendesen megtépik. Iszonyatosan kemény csoportba kerültem, nehezen dolgoztam fel a váltást, az elején sokat botladoztam, mert ott már kiütköztek a hiányosságaim. Az Újpestben csupa bajnok, csúcstartó volt, veretes múlttal: a gátas Bakos Gyuri, aki akkor már vébédöntős volt, Újhelyi Sanyi, Menczer Guszti, Takács István, Nagy István, Babály László, Simon Balla István.

Carl Lewis és Ben Johnson mellett

Egy újságíró kérdése nagyon megmaradt bennem akkoriból: azt firtatta, hogy fér meg két dudás egy csárdában. Meglepett, mert sohasem éreztem, hogy két dudás lenne a klubnál, Bakos Gyuri mellett nemigen volt másik, illetve ő dudált száztíz gáton, én meg száz méteren.

Emlékszem, volt egy ronda kis figura a teremben, olyasmi, mint egy vándordíj, mindig az kapta meg, aki a legrosszabb volt az edzésen. Kialakult egy természetes hierarchia, ám hátrányunk sohasem származott a rivalizálásból; szinte versenyszituációt jelentett minden edzés, de rosszindulat vagy irigység nélkül. Ráadásul Oros Ferenc olyan edző volt, akinek elég volt egy pillantása ahhoz, hogy az ember összeszedje magát – edzésen ő pótolta a hiányzó ambíciómat, versenyen viszont sohasem kellett motiválni.

Hogyan emlékszik az 1984-es olimpiára, amelyen a magyar sportolók nem vehettek részt?
Nagyon sajnáltam, már a formaruhám is megvolt, és egész évben Los Angeles járt a fejemben. Helyette a Barátság-versenyre mentünk, amelyen ezüstérmet nyertem. Viszont a Budapest Nagydíjra eljött szinte a teljes olimpiai mezőny, élén Carl Lewisszal, aki mögött második lettem – legyőztem a negyedikként befutó Ben Johnsont! –, ami azt jelenti, hogy döntős lehettem volna a Los Angeles-i olimpián is.

Kovács Attila ma

Hogyan maradt meg önben az 1987-es világbajnoki döntő?
Még megemlíteném az 1986-os Európa-bajnoki döntőt – érdekes tapasztalat volt, hogy a középdöntőből éppen becsúszó NDK-s versenyzők a döntő előtt eltűntek az orvosi szobában, majd csak úgy hasítottak. Na de a világbajnokság: felemelő érzés volt a világ nyolc leggyorsabb embere közé kerülni! Velem együtt három fehér ember futott abban a döntőben, de akadt, akinek szerintem akkor nem volt ott a helye. Olaszországban nagyon szeretik manipulálni a futamokat, és Pierfrancesco Pavonit mindenáron be akarták juttatni a döntőbe, hihetetlenül könnyű ágat kapott, majd a fináléban eljátszott egy sérülést, mert úgy tudott a legjobban kijönni belőle, mint hogy utcahosszal kikapjon mindenkitől. De én nagyon büszke voltam, hogy ott lehetek. Ben Johnson egyébként kiugrott, én meg elkövettem azt az amatőr hibát, hogy egy pillanatra elengedtem a futást, na, azt nem lett volna szabad, kicsit rontott a történeten.

 

A teljes interjú megjelent a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. június 10-i lapszámában, és elolvashatják a Nemzeti Sport Online-on, IDE KATTINTVA!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.