Magyar sikerek a híres japán ultrafutáson

A második helyet szerezte meg a nőknél a 250 kilométeres Szakura Micsi elnevezésű japán ultrafutóversenyen a Spartathlon-győztes Maráz Zsuzsanna, Roskovics Miklós pedig a férfiak mezőnyében harmadik lett.

Ahogyan arról már honlapunk is beszámolt, négy magyar futó állt rajthoz a külföldiek létszámát erősen limitáló Szakura Micsin, amelyet a „ázsiai Spartathlon” névvel is illethetünk, s amelyen 250 kilométert kell teljesíteni a Csendes-óceán partjától a Japán-tengerig.

Maráz Zsuzsanna mellett Büki Tivadar, Roskovics Miklós (Nyikoláj), valamint a versenyt tavaly első magyarként teljesítő Simonyi Balázs indult, s mindannyian teljesítették is a viadalt.

A kis magyar kontingenst összefogó Facebook-oldalon Simonyi Balázs jelentkezett be 187 kilométernél, amikor is elmondta, egész jól halad, Büki Tivadar mögött van fél órával, s mindketten a legjobb húsz között értek az ellenőrző ponthoz, míg Roskovics Miklós és Maráz Zsuzsanna is dobogós volt 63 kilométerrel a cél előtt.

Ráadásul ez a remek helyezés a célig sem változott, Roskovics harmadikként ért be, míg Maráz a nők között másodikként futott be (a 42k.hu információja szerint a férfiakat is nézve hatodik lett), később pedig Büki Tivadar, majd Simonyi Balázs is beért, utóbbi 32:15 óra alatt teljesítette a távot.

Nem túlzás tehát azt írni, hogy fantasztikusan futottak a magyarok, hiszen mind a négyen teljesítették a távot, ráadásul a férfiaknál és nőknél is szereztünk egy-egy dobogós helyezést.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A pózolás művészetének elsajátítása nélkül nem lehet versenyt nyerni
Tekerj otthon, sportolj akár esőben is
Idén is minden adva volt a jó élményhez a Vivicittán
Edzeni legalább annyira szeret, mint versenyezni, nagy célokat tűzött ki maga elé az évre
23 569 résztvevő és magyar győzelmek a 39. Telekom Vivicittán

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.