Megdöntené a megdönthetetlen rekordot

Pénteken nemcsak az derül ki, hogy egy nap leforgása alatt mennyit bír futni a pályán Kílian Jornet, de az is, hogy sikerül-e átadnia a múltnak Jánisz Kúrosz 1997 óta fennálló világrekordját.

Folyamatosan új kihívásokat keres Kílian Jornet. Napjaink egyik legjobb ultrafutója a hétvégén megpróbálja megdönteni a sportág legendája, Jánisz Kúrosz huszonhárom éves rekordját. A hatvannégy éves, görög származású ausztrál ultrafutó 1997-ben huszonnégy óra leforgása alatt 303.506 kilométert tett meg a futópályán. Ezt azóta sem tudta felülmúlni senki,

Kílian Jornet azonban november 27-én, vagyis pénteken Norvégiában megpróbál új rekordot felállítani.

Mondanunk sem kell, hogy mindezt közönség nélkül kísérli meg, ugyanakkor több norvég futó csatlakozik majd hozzá, mert csak így lehet hivatalos a tervezett csúcsdöntés.

Nem lesz könnyű dolga, a várható hőmérséklet nulla és öt fok körül mozog, és a monotóniával is meg kell küzdenie az alapvetően változatos terephez és hegyekhez szokott spanyol ultrafutónak. Ennek elkerülése érdekében

négyóránként irányt változtat, hátha ezzel sikerül egy kis változatosságot csempészni az egynapos futásba.

Hónapokig készült arra, hogy elérje az általa megfogalmazott célt, de rutinos futóként tisztában van vele, hogy nagyon sok apró tényezőn múlik a siker.

„Szerettem volna új kihívásokat keresni, hogy megtudjam, mire vagyok képes – idézte őt a Marca. – Láttam Kúrosz részeredményeit, és a terv az, hogy próbálom ezt tartani, amíg a testem bírja. Valószínűleg az első tíz órában tempósabban futok, utána viszont lassítok kicsit. A legfontosabb, hogy ne legyenek izomproblémáim, és a táplálkozásom is rendben legyen.”

Végül azt is hozzátette, hogy bár izgalmas kaland futópályán versenyezni, jövőre szeretne visszatérni a hegyekbe.

„Izgalmas és érdekes kipróbálni, hogy mire vagyok képes más terepen, de jövőre szeretnék visszatérni a hegyekbe – folytatta. – Még nem tudom pontosan, mi lesz a cél, de szeretnék eljutni a Himalájába, Pakisztánba.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.