Amikor színpadra szólították, mondta, nincs egyesülete, ő egy falusi gyerek

A Szerelmes Füred félmaratoni távján egyéni csúccsal szerzett aranyérmet Kelemen Tamás, aki 2016-ban kezdett el rendszeresen futni.

„Zalaegerszeg mellől, Pacsáról származom, korábban hosszú éveken át futballoztam a településen, a helyi megye egyes csapatban – mesélte Kelemen Tamás a Csupasportnak. – Miután abbahagytam, édesapámmal kezdtem el futni, aki akkoriban aktívan űzte a sportot. Eleinte rövidebb távokat, öt-hat kilométereket teljesítettünk, majd kétezertizenhat májusában részt vettem életem első utcai futóversenyén, Sárváron, ahol a tíz kilométert negyvenhét perc alatt futottam le.”

Tamás eleinte heti kétszer-háromszor járt el kocogni, később, 2019 környékén ez komolyabbá és olyannyira rendszeressé vált, hogy azóta heti hat edzése van, és kilencven-száz kilométereket fut hetente. Első emlékezetes versenye a Lentiben rendezett Fussunk át az őszből a télbe elnevezésű esemény volt, amelyen a tizenegy kilométeres távot már 4:30-as átlaggal sikerült teljesítenie.

„Nagyon szép bicikliúton vezetett a pálya, amelyen Lentiből Szlovéniába jutottunk át – emlékezett vissza. – Kiemelném még az első félmaratonomat, amelyet Tapolcán futottam kétezertizenhét áprilisában egy óra negyvenkét perccel, de nem igazán készültem rá, hiszen akkoriban még nem voltak ilyen hosszú futásaim.”

A fiatal sportoló rendszeresen edz a környező településeken is, így sikerült megismerkednie a „Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók” futócsapatával, amellyel jó barátság alakult ki, közös edzéseket szerveztek. Mivel Kelemen Tamásnak nincs edzője, sokat segítettek neki a tréningek megtervezésében, megismerte például a résztáv meg a fartlek fogalmát, és sajnálja, hogy mostanra ritkábbak lettek a közös futások.

Gyakran ért el korosztályos dobogós helyezéseket, általában tíz-tizenkét kilométeres versenyeken, a nagy áttörést pedig az október végi, balatonfüredi Generali Run Félmaraton hozta meg, amelyen a negyedik helyen végzett.

„Határozott előrelépés jelentett az a verseny. Addig nem tudtam 1:24-en belüli félmaratont futni, ott azonban 1:22:20-as idővel sikerült, ami óriási motivációt adott.”

Február 12-én került sor a Balatonfüredi Atlétikai Klub szervezésében a Szerelmes Füred futóversenyre, amelyre Tamást egy barátja hívta el. Minden előzetes terv és cél nélkül indult neki, elmondása szerint november vége óta nem edzett intenzíven, csupán a téli alapozását végezte.

„November végén volt az előző versenyem Jákon, ahol tizennégy kilométeren harmadik lettem 3:51-es átlaggal. Mivel azóta inkább lazáztam, a füredi eseményt csupán edzőversenyként fogtam fel. 1:24-es időt szerettem volna elérni, végül 1:22:31 alatt sikerült megfutnom a 21.45 kilométer hosszú pályát, ami a félmaratonra, azaz 21.1 kilométerre lebontva 1:21:21 volt. Ezzel egyéni csúcsot döntöttem, és első helyezést értem el. Őszintén, nem is tudom, hogyan jött össze, de annyira könnyen mentek a kilométerek” – fogalmazott.

Tamás elmondta, sohasem helyezésért megy el egy versenyre, inkább az időeredményt tartja szem előtt, hogy önmagához képest jobb legyen. Az eredményhirdetésen konstatálta, hogy két nagyon jó futót sikerült megelőznie: Rebbenszki Gábor ért be másodikként mögötte – nem sokkal, csupán huszonhat másodperccel volt lemaradva, és ő is egyéni csúcsot futott –, a harmadik helyezett pedig Sebestyén Balázs lett, mindketten budapesti egyesületekben sportolnak.

„Amikor engem szólítottak a színpadra, mondtam, nekem nincs egyesületem, én egy falusi gyerek vagyok” – tette hozzá nevetve.

Tamás a futás mellett keresztedzésként biciklizni, illetve a téli időszakban kondizni is szokott, valamint heti rendszerességgel jár barátokkal pingpongozni, hiszen a sport mindig is központi helyet foglalt el az életében. Már vannak elképzelései a tavaszi hónapokra, így március 25-én Kaposmérőn vesz részt egy hét kilométeres terepversenyen, amelyen ő a címvédő.

A balatonfüredi Generali Runra április 15-én kerül sor, arra is szeretne eljutni, továbbá április 29-én rendezik meg a nagy hagyományú Nagykanizsa–Zalakaros félmaratont, amelyen szintén elindul.

„Egyelőre a félmaraton az én távom, nem tervezek hosszabb versenyeken indulni, bár edzésen mentem már harminc kilométer felett is. A legnagyobb célom ebben az évben az 1:20 alatti félmaraton, amit novemberben Siófokon tervezek megfutni, addig viszont még nagyon sok feladatom van” – tette hozzá.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.