Napfelkelte a Balaton közepén, aztán jöhet a félmaratoni a Káli-medencében

Augusztus 21-én lesz a Napfelkelte Félmaraton, Magyarország egyik legkülönlegesebb futóversenye.

Augusztus 21-én rendezik meg az 5. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratont, az egyik legkülönlegesebb futóversenyt. A 667 induló hajóval indul el hajnalban, hogy a Balaton közepéről csodálja meg a napfelkeltét, ezután futja le a 21 vagy 10 kilométeres távot Badacsony és Szentbékkálla között, a festői Káli-medence falvain keresztül.

A félmaratonit egyéniben és váltóban is teljesíthetik a résztvevők, míg a 10 kilométer csak szólóban tehető meg. A verseny szervezői a kisgyerekes családokra is gondoltak, a legfiatalabb futókat a 400 méteres BabyRun verseny várja.

Megőrizve a hagyományokat az indulókat a verseny előtt, kora hajnalban a Káli Polo Clubtól autóbuszok szállítják Révfülöpre.

Onnan kihajóznak a Balaton két legnagyobb hajójával, hogy a tó közepéről csodálhassák meg a napfelkeltét – a lenyűgöző látvány garantálható.

A partra történő visszaérkezés után a félmaratoni távon indulók a badacsonyi kikötőből rajtolnak, míg a párosok tagjai és a 10 km-t teljesítők a révfülöpi Ivóka Kertvendéglőtől indulnak, ahova buszokkal szállítják át őket.

A versenyzők a Káli-medence meseszép településein keresztül futhatnak el a célig, Szentbékkálláig. A lovaspólóklubban aztán a szervezők frissítő italokkal, finom falatokkal látják vendégül a megfáradt futókat, és rengeteg programmal készülnek a családosoknak és a gyermekeknek .

„Megéri jelentkezni a versenyre, hiszen az esemény egyben az Ötpróba pontgyűjtőállomása is. A célba érkezőket a jól megérdemelt pihenés mellett reggeli és látványos lovaspóló-mérkőzés várja a helyszínen” – idézte a szervezők közleménye Döry Gábort, a főtámogató marketingigazgatóját.

Az 5. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton programjáról részletes tájékoztató az esemény Facebook-oldalán érhető el, regisztrálni pedig a weboldalon lehet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.