Vanessa Oshima új-zélandi, de 2011 óta Japánban él, miután egy japán férfihoz ment feleségül. Korábban nem volt kapcsolata a futással, de egy közeli barátja betegsége annyira megérintette, hogy úgy érezte, a futással mintha áldozna a gyógyulás oltárán.
„Mindennap futok, immár hat éve, megállás nélkül – mondja. – Aztán két éve én lettem rákbeteg, a mellrákkal kellett megküzdenem, és immár mint ráktúlélő indulok a versenyeken. A mostani volt az ötödik alkalom, hogy a tokiói maratonin futottam, ahogy mindig, ezúttal is jótékony céllal.”
(Tokióban indult Bogárdi Szilvia is, remek egyéni csúcsáról itt írtunk.)
Vanessa két alapítványt segít a futásával. Az egyik a gyermekkizsákmányolás ellen harcol, a másik a ráktúlélőket segíti.
„Amikor az ember a rákkal küzd, csupa olyan momentummal találkozik az életben, amely arra emlékezteti, hogy beteg. Megkapod a kórház számát, megadják a parókás elérhetőségét, kezedbe nyomják a recepteket és a korlátozott teendők listáját. Nos, amit a mi alapítványunk csinál, az merőben más. Mi olyan dolgokat adunk a rákbetegeknek, amelyek arra emlékeztetik őket, hogy élnek: futócipőt és futópólót kapnak, és arra buzdítjuk őket, hogy mozogjanak. A sport a gyógyulás eszköze. A test és a lélek gyógyulásáé.”
