Népszerű és sikeres volt a Mikulás-futás

Több mint 2500 Mikulás köszöntötte futással advent második vasárnapját. A névadó Blikk minden nevező után 500 forinttal támogatta a Bátor Tábor Alapítványt, amely így több mint egy millió forinttal gazdagodott.

A hét eleji hóesésnek és hidegnek nyoma sem maradt vasárnap kora délutánra, az esemény hatéves történetében nem volt még ilyen szerencsés a mezőny: enyhe, 7 fokos idő, ragyogó napsütés fogadta a Mikulásokat december 8-án a Corvinus Egyetemen és környékén a 6. Blikk Mikulás-futáson. A jelmez beszerzésével a résztvevőknek nem kellett bajlódniuk, hiszen a mikulásruha a nevezési díj részét képezte, így csak azt kellett eldönteni, hogy a családi 700 méteres vagy a 2300 méteres távot választják.

Fotók: BSI

A hosszabb távból kettőre is nyílt lehetőség. Az első csaknem ezer Mikulás 13 órakor indult útnak, utána következett mintegy 600 fős mezőnnyel a családi táv (700 méter), majd újabb ezer piros ruhás futó vágott neki Ferencváros utcáinak. A esemény kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen a rajtban és a célban a gyerekek nagy örömére és a napsütés ellenére – igaz, nem valódi – hóesés várta a futókat.

A 6. Blikk Mikulá-futás sem telt el jótékonysági akció nélkül. A Blikk minden nevező után 500 forinttal támogatta a Bátor Tábor Alapítványt, a 2562 résztvevőnek köszönhetően így 1 281 000 forint gyűlt össze jótékony célra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.