Segítő nélkül a fagyos Balaton körül

Január közepén, hóban, jeges szélben teljesítette a Privát Ultrabalatont Gyöngyösi Róbert, aki nem az eredmények, hanem a közösségi élményért kezdett el komolyabban foglalkozni a futással.

Első 200 kilométer feletti verseny, segítő nélkül, téli körülmények között – Gyöngyösi Róbert alaposan belekezdett, de sikerrel járt, elvégre a múlt hétvégén 31:27 óra alatt teljesítette a privát Ultrabalatont!

„Kicsit még fáj a lábam, de reggel már bírtam futni, szóval nem panaszkodom – jegyezte meg néhány nappal a teljesítést követően Gyöngyösi Róbert. – Csúszós, havas, latyakos volt az út, vigyáztam is nagyon, főleg, amikor olvadt a hó. A cipőm már az út elején átázott, nem volt nálam váltócipő, nem is vihettem volna magammal annyi súlyt, csak a legszükségesebbeket és minimális ruhát. Mindenből annyi volt nálam, amennyire éppen szükség volt.”

 

 

A civilben egy miskolci vagyonvédelmi cégnél dolgozó Gyöngyösi Róbert elmondta, már tavaly is szeretett volna részt venni az Ultrabalatonon egyéniben, végül azonban egy kedves barátja meghívására csapatban indult, neki ugyanis nem feltétlenül a versenyt, sokkal inkább a barátságot, a közös élményeket jelenti a futás. A 37 esztendős sportember gyerekkora óta fut, de csak pár éve kezdett el versenyeken indulni, hobbiból, a természet szeretete és a közösség miatt.

„A vírusidőszakban nincs sok lehetőség a versenyzésre, és így a privát Ultrabalatont láttam jó kihívásnak – tette hozzá Gyöngyösi Róbert. – A nehéz időjárási körülmények miatt jó pár órával hosszabb lett a futás, előzetesen, futhatóbb útvonal esetén huszonhat-huszonhét órát terveztem, de a hóesés valamint a szél megnehezítette a helyzetem. Aszfaltra való cipőt vittem magammal, ezért kerestem azokat a helyeket, ahol még friss volt a hó, időnként le is mentem az út szélére, ott könnyebben haladtam.”

Mivel Gyöngyösi Róbert segítő nélkül teljesítette a távot, arra is gondolnia kellett, mit vigyen magával az útra. Két fejlámpa volt nála és egy külső töltő, amivel a telefonját töltötte, így tartva a kapcsolatot az otthoniakkal. Lakóhelyén, Kazincbarcikán egy online futóeseményen lefutott kilométereket küldtek neki biztatásként.

 

A ködös Badacsony látképe. Fotó: MTI/Varga György

 

„Sándor barátomnak köszönöm a segítséget, otthonról, Kazincbarcikáról szurkolt végig, telefonon tartottam vele a kapcsolatot, folyamatosan tájékoztatást adott szurkolóimnak, hogyan haladok, minden rendben van-e, és időnként én is megnéztem a Facebookot. Erőt adott, milyen sokan biztattak. A navigációm szerencsére jól működött, néhol ugyanis volt útépítés, útterelés, de mindenhol tudtam, merre kell menni.

Számomra idegen úton, éjszaka, nehéz körülmények között kellett haladnom, végig számolgattam, hol találok csapot, hol számíthatok boltra, amelyet az előző napokban térkép alapján már kikerestem.

Napközben ezt könnyebb volt megoldani, de muszáj volt ezekre is figyelni. Tudtam, amikor a déli parton futok, este héttől már nem lesz nyitva semmi, így éjszakára egy négy és fél literes ivótasakkal készültem, amely útközben befagyott, de akkor már csak ötven kilométer volt hátra. A folyadék miatt nem aggódtam, mert ismerem magam, hogy ha szükséges, kibírom. Szerencsére nagyobb holtpontom nem volt, mert mindig kaptam biztatást, vagy éppen zenét hallgattam, ami újra lendületet adott. Minden órában ért valamilyen kellemes meglepetés, akár a helyszínen szurkolók személyében, vagy éppen az interneten, amikor frissítés közben elolvastam az üzeneteket. Nagyon jólesett, hogy ilyen sokan biztattak, rengeteget segített!”

Korábban hivatalos versenye az Ultra Tisza-tó 126 volt a legtöbb, szóval most majd’ egy százast rápakolt a megtett kilométerekre. Tervezi idén is a Salomon Ultra-Trail Hungary 112-t, jelentkezett a Korinthosz 160-ra és az Ultra Tisza-tó 130 is szerepel a listáján, valamint szeretne külföldi ultratávú versenyekre is eljutni. Az ötven kilométer feletti távokat célozza meg, de barátokkal bármikor szívesen fut rövidebbeket is, hiszen számára éppen ez jelenti az egyik legtöbbet a futásban: barátok, közösség, élmények.

Címlapfotó: MTI/Varga György

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.