Skóciai versenyekkel kapott újra kedvet az ultrafutáshoz

Kovács Máriusz sokáig a rövidebb távokra koncentrált, ám tavaly visszatért az ultrafutás világába, s remek eredményeket ért el.

Nem volt ismeretlen az ultrafutás…

Korábban már kipróbáltam, ám kétezertizennyolcban abbahagytam – nyilatkozta a 2015 óta Prestonban élő harminckilenc éves Kovács Máriusz. – Csatlakoztam a helyi Preston Harriers atlétikai klubhoz, s a rövidebb távokra koncentráltam. Egyre jobb lett a teljesítményem, egyre gyorsabb lettem, s úgy gondoltam négy év után itt az idő, hogy ismét ultrát fussak. Két ilyen jellegű versenyen voltam tavaly, az egyik egy hatórás verseny, a másik a népszerű kilencvenkét kilométeres ultra Glasgow és Edinburgh között.

Remek eredményekkel tért vissza, a hatórás versenyen a dobogón végzett.

Körözős verseny volt. Azelőtt nem volt sok tapasztalatom a frissítéssel kapcsolatban, ám úgy éreztem erre a versenyre jól össze tudtam rakni, jól használtam a megszerzett tapasztalatokat. Ez is kellett a jó eredményemhez, s a végén még gyorsultam is, akkor sikerült feljönnöm a harmadik helyre. Jól bírtam a monotonitást, fejben remekül összeraktam a futást. A felkészülés alatt egyébként egy egy kilométeres körpályán futottam maratonikat.

A versenyen hat óra alatt hatvannyolc kilométert tettem meg, így a harmadik helyen végeztem, pluszöröm, hogy jócskán megjavítottam a korábbi hatvankét kilométeres egyéni rekordomat.

A Glasgow és Edinburgh között rendezett kilencvenkét kilométeres eseményen is előkelő helyen végzett.

Eredetileg egy másik hatórás versenyre készültem, ám azt egy hónappal a rajt előtt lemondták. Akkor úgy döntöttem, hogy magasabb szintre emelem a felkészülést, és kinéztem ezt a kilencvenkét kilométeres versenyt. Valamelyest féltem, nem tudtam mire leszek képes, hiszen még nyolcvan kilométert sem terveztem a múlt évre. De átállítottam az agyam, s becsülettel felkészültem. Nehézséget okozott, hogy a rajt előtti éjszaka belázasodtam, nem voltam a topon, ám úgy voltam vele, ha már beleöltem ennyi energiát és időt, nem hagyom ki. Futás közben éreztem, hogy vannak problémáim, a pulzusom magasabb volt a vártnál, ám így is sikerült jó eredményt elérnem. Több mint fél órával döntöttem meg a saját ötvenmérföldes csúcsomat, nyolc óra negyvenkilenc perc alatt teljesítettem.

Közel háromszáz versenyzőből a tizenegyedik helyen értem célba, kifejezetten elégedett voltam az eredményemmel.

A fent említett ultraversenyeken kívül kisebb távokon is eredményes volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy harmadik lett a klubon belüli rangsorban.

A klub egész évben képviselteti magát különböző terep- és aszfaltos versenyeken, s meg van adva, hogy mely események távjai számítanak bele az összevetésbe. 2022-t nézve harmadik lettem a Preston Harriers tagjai között, ami nagy büszkeséggel töltött el. Összesen húsz versenyen vettem részt kétezerhuszonegyben, ezek közül tizenkettő számított bele a pontversenybe. Külön öröm, hogy sok távon egyéni csúcsot döntöttem, így öt kilométeren, öt mérföldön, tíz kilométeren, tíz mérföldön, nyolcvan kilométeren és hat órán is. Egyébként általában hetente nyolcvan-száz kilométert futok, továbbá kétszáz-kétszázötvenet bringázok.

Milyen célokat tűzött ki maga elé erre az évre?

Mindenképp szeretném idén is folytatni az ultrafutást, legalább három ultrán részt akarok venni. Egyre már van nevezésem, a nyolcvan kilométeres Liverpool–Manchester futáson ott leszek. Egyszer már teljesítettem ezt az eseményt, akkor nyolc óra hat perc alatt értem be, most javítani akarok az időmön. Egy száz kilométeres versenyt is jó lenne lefutni, továbbá egy tizenkét óráson is részt vennék. Azonban a rövidebb távokat sem engedem el, szeretnék minél több egyéni rekordot megdönteni, így a maratonimon is javítani akarok.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.