Spartathlon: Egyedül fut végig, tudja mi vár rá, csak az emésztése miatt aggódik

Két nap van hátra a Spartathlon rajtjáig – a Csupasporton interjúkkal vezetjük fel az Athén–Spárta közötti 246 kilométeres versenyt, ezúttal a második megméretésére készülő Prantner Gábor szólal meg.

Második alkalommal lesz ott a Spartathlonon. Könnyebb, hogy van már némi rutinja?

Ez jó kérdés – mondta Prantner Gábor a Csupasportnak. – Tavaly az ismeretlenbe érkeztem, sokan mondtak sok mindent, de nem tudtam, hogy pontosan mi vár rám. Egy évvel ezelőtt a saját bőrömön tapasztaltam meg, így már tudom, milyen a Spartathlon. Érdekes, de most úgy érzem, nehezebb, mivel már tudom, hol és milyen nehézségek várnak rám.

Vélhetően mi okozza majd a legnagyobat?

Az elmúlt versenyeken az emésztésemmel bajlódtam, így ezt mondanám. Az Ultrabalatonon például minden kijött belőlem, remélem, ez rendben lesz Görögországban, és folyamatosan „vissza tudok tölteni”, képes leszek eleget enni és inni.

Oda kell figyelnem a frissítésre, megfelelő mennyiségű szénhidrátot kell bevinnem. Mivel nagy meleg volt itthon nyáron, a görögöt idéző körülmények között tudtam készülni.

Sajnos az augusztusom egy sérülés miatt nem volt erős, de így is edzettem azért. Előzetesen 28-29 fokot jósolnak, talán nem lesz a szokásos nagy kánikula. Egyébként szeretek sötétben futni, hajnalban biztosan jólesne majd a pihenés, de nem tervezek vele, a folyamatos haladás a cél.

Milyen volt a felkészülése?

Attól függetlenül, hogy az Ultrabalaton nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, meg vagyok elégedve a felkészülésemmel és az évemmel, szinte minden úgy ment, ahogy azt elterveztem. Ahogy mondtam, augusztus elején kisebb saroksérülés hátráltatott, nem futottam sokat, de szerencsére idővel elmúlt és teljesen rendbe jöttem, úgy megyek a Spartathlonra, hogy igenis képes vagyok a teljesítésre. Bízom magamban.

Tavaly 32:48:22-es időt ért el. Megpróbálja megjavítani?

Először a teljesítést tűzöm ki magam elé, ha pedig megjavítom az időmet, akkor elégedett és boldog leszek. Egy évvel ezelőtt kísérőcsapattal mentem, most viszont teljesen egyedül leszek, mindent magamnak kell megoldanom, ezért most kicsit nehezebb lesz, de hiszem, hogy így is képes vagyok végigmenni, és adott esetben javítani a tavalyi időmön. Az biztos, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek ezért.

Fotók: Prantner Gábor / Facebook

A Csupasport Spartathlon-felvezetőjének előző részeiben Boros Lindával, Hajtó Györggyel, Márkus Öcsivel és Fogarasiné Veres Krisztinával készítettünk interjút.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.