Súlyos rendellenessége dacára döntötte meg az ikonikus Mo Farah rekordját

Sam Atkint több mint egy évtizede eltanácsolták az atletizálástól, ehhez képest ma már az egyik legjobb brit hosszútávfutóként tartják számon.

„Fiatalember, teljesen felesleges a futással foglalkoznia, csak vesztegeti az idejét, ezzel a lábproblémával nem viheti sokra” – valami ehhez hasonló szöveggel keseríthették el több mint egy évtizede a 17 éves Sam Atkint az orvosok. A most 29 esztendős brit atléta szerencsére nem adta fel a küzdelmet, úgy döntött, nem műtteti meg magát, mert a beavatkozás sikerét nem garantálták, és ragyogó eredményeket ért el addigi pályafutása során.

Mint az athleticsweekly.com honlapnak néhány évvel ezelőtt elmondta, senki mással nem találkozott, aki hozzá hasonló rendellenességtől szenvedett volna, amely hasonlít az ízületi gyulladásra, van, hogy kiújul, de vannak panaszmentes napjai is. A Grimsbyben született Atkin fiatalon terepfutó volt, de a labdarúgás és a tenisz is vonzotta.

Fejlődését befolyásolta a Freiberg-kór nevű ritka betegség, amelynek oka, hogy a lábközépcsontok közepe a növekedési lemezhez kapcsolódik bizonyos mikrotörések következményeként, amelyeket fizikai erőfeszítés idéz elő. Emiatt a lábközépcsont vége nem kapja meg a szükséges vérkeringést, ami sejt- és szövetelhalást idézhet elő.

Hősünk sportigazgatási és üzletvezetési diplomája megszerzése után is az Egyesült Államokban, Idahóban maradt, s atléták felkészítésével foglalkozott. 2020 decemberében aztán iramfutóként állt rajthoz egy kaliforniai 10 000 méteres pályaversenyen, ahol bár csak öt kilométert kellett volna megtennie, váratlanul fantasztikus eredményt ért el, 27:26.58-as ideje a brit örökranglista negyedik helyére repítette őt – többek között Mo Farah mögé.

Mindezt úgy, hogy 24 órával korábban ötezren 13:18.57-et ment, és nem lehetett benne biztos, bírja-e a terhelést a lába, az viszont tény, hogy az ötkarikás szintidő megszerzése ott lebegett a szeme előtt. Produkciójával be is került a brit olimpiai csapatba tízezren, pechére azonban a tokiói verseny közben megsérült, és nem tudott célba érni.

Ez év január 27-én ismét felhívta magára a figyelmet, miután a bostoni egyetemen rendezett versenyen több mint egy másodperccel megdöntötte Mo Farah fedett pályán elért brit csúcsát 3000 méteren, 7:31.97-et ért el – ez gyorsabb annál is, amit Farah szabadtéren tudott a távon.

Ennek ellenére Atkin Yared Nuguse mögött csak a második lett az eseményen, ám pont az volt a terve, hogy megy amerikai riválisa tempójában, aztán meglátja, mi sül ki belőle. Korábban fedett pályán 15 másodperccel gyengébb volt az egyéni csúcsa, rekorddöntése tehát minimum olyan váratlan volt, mint az, hogy jó két évvel ezelőtt bejutott a brit olimpiai csapatba.

Nagyon kíváncsiak vagyunk, képes-e még meglepetést szerezni a közeljövőben a kitartása miatt példaértékű Sam Atkin.

Fotó: Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.