Pályahiba miatt 218 méterrel kevesebbet futott 100 mérföldön, nincs világcsúcs!

Egy vitatható döntés nyomán valószínűleg nem fogadják el hivatalos világrekordnak a 40 éves Camille Herron februári fantasztikus teljesítményét.

Meglehetősen szürreális történet miatt került mostanság a középpontba az ultrafutás koronázott királynője, az egyedüliként 50 és 100 km-es, valamint 24 órás világbajnokságot is nyerő Camille Herron.

A 40 éves ultrafutóhoz kapcsolódó legfrissebb hír, hogy valószínűleg mégsem ismerik el a februárban a Jackpot Ultra futófesztiválon, a nevadai Hendersonban 100 mérföldön felállított világcsúcsát. Viszonylag megszokott, hogy egy-egy ilyen eredmény ratifikálása hosszú időt vesz igénybe, mint ahogyan a beszámolók szerint az is, hogy egy hitelesített pályát újramérnek.

Ám az korántsem az, hogy az amerikai bajnokságnak is tekintett esemény után nyolc hónappal teszik ezt. Márpedig a szövetség (USATF) illetékesei októberben jutottak arra, hogy a körpályán megtett út 716 lábbal, azaz 218 méterrel rövidebb volt a 100 mérföldnél, így Herron világcsúcsa nem tekinthető érvényesnek. Ezzel együtt az amerikai sportoló marad a csúcstartó, hiszen saját rekordját írta át, a 2017-es 12:42:20-at adta át a múltnak 12:41:11-gyel. Ez azért is értékes teljesítmény, mert még a legjobb férfit is megelőzte, abszolút első lett, ráadásul árnyék nélküli, jó egymérföldes körön zajlott az esemény, amelyen nemcsak a futók haladtak, hanem civilek, akár kutyákkal is.

Pláne annak tükrében érthetetlen a sztori, hogy februárban egyszer már újramérték a pályát, és elvileg mindent rendben találtak, így nem is csoda, hogy Herron és férje-edzője, Conor Holt igencsak nehezen veszik tudomásul a döntést.

„Most van itt az én időm, életem legjobb formájában vagyok, csakhogy ezek a pillanatok múlékonyak – idézte Herront a The Washington Post. – A szívemet és a lelkemet tettem bele abba a teljesítménybe, amely a sportág és a története miatt is nagy dolog, egyszerűen számítania kell.”

A cikkben hosszan részletezett történet nem vette el Herron kedvét a futástól, mint mondja, továbbra is üldözi saját 12 órás és 100 mérföldes rekordját, például a hamarosan megrendezendő Desert Solstice-on is megpróbálja átadni őket a múltnak.

Hiába, a többszörös világcsúcstartó okkal beszélt már négy évvel ezelőtt arról honlapunknak, hogy a világ valaha volt legjobb futónője akar lenni.

Erre minden esélye megvan, mert igazán sokoldalú, 50 és 100 mérföldön, továbbá 12 és 24 órán is tart-tartott világcsúcsot. A versenyszellem és a kitartás már kiskorában megmutatkozott, hiszen kosárlabdázni kezdett, és gyerekként is képes volt ájulásig hajtani.

Csupán a kondíció javítása miatt kezdett el atletizálni, ám gyorsan rájött, ez az ő világa, plusz az akkortájt bemutatott Forrest Gump is motiválta.

Hosszú ideig maratonikat futott, részben azzal a céllal, hogy minden államban nyerjen egyet (s eközben a leggyorsabb nő lett, aki szuperhősnek öltözve tette meg a 42 kilométeres távot), az edzésmódszereire is alapvetően hat ez a típusú felkészülés. Bár sokat fut hetente (csúcsverseny előtt akár heti 175-200 kilométert), egyszerre ritkán tesz meg 30-35 kilométernél többet, és azt sem sokszor.

Bár jelen állás szerint februári eredményét nem ratifikálják, azért ne vegyük el tőle, hogy negyvenévesen javította meg a világ addigi legjobbját. Ő úgy fogalmazott, hogy az ultrafutónők olyanok, mint a jó bor, a korral érnek. Sokat számít az is, hogy mára bölcsebbnek tartja magát, márpedig ilyen hosszú távokon a mentális oldal döntő tényező.

No meg a táplálkozás. A 24 órás csúcs 2017-es megdöntésekor még tacóval és sörrel is vitt be tápanyagot, ám nemrég egy dietetikus hatására és tanácsára átalakította az étrendjét, így többek között alkoholmentes sörre váltott. Így lendületesebbnek érzi magát, áprilisban valószínűleg (nincsenek hivatalos nyilvántartások) a valaha volt legfiatalabbként ért el a futva megtett 100 ezer mérföldhöz.

Akkor arról írt, hogy a kétszázezredik mérföld a cél – most pedig dacból vélhetően az újabb 100 mérföldes világcsúcs.

Forrás: New York Times

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.