Talpsérülése miatt elhalasztotta a legkülönlegesebb futását

Kökény Tímea aszfalton már kétszer teljesítette az 50 kilométert, most kerek születésnapja alkalmából terepen szeretett volna ennyit futni.

„Csaknem hét éve futok – mondta a Csupasportnak az 50 esztendős Kökény Tímea. – Akkor több okból kifolyólag kezdtem el, elsősorban az egészséges életmód miatt: fitten akartam tartani magam, nem mellesleg fogyni is szerettem volna. A környezetemben akkoriban sokan mozogtak, és láttam, milyen jó hatással van rájuk a sport. Úgy éreztem, erre nekem is szükségem van, ráadásul sok energiám volt, így arra jutottam, a futás éppen jó lesz.”

Az első versenyére testvére vitte el, és egyből megfogta az esemény hangulata. Elmondása alapján ott bekattant valami, ezután már magától kereste az alkalmakat, és egyre hosszabb távokat teljesített. A pandémia óta viszont kevesebb viadalon vett részt, illetve az utóbbi időben az aszfaltot felváltotta a terep.

„Két éve beleszerettem a terepfutásba. Mára talán többet futok terepen, mint aszfalton, ám az utóbbit sem hanyagoltam el. Szeretek a természetben lenni, közel áll hozzám az erdő, ezek és a változatosság miatt favorizálom a terepfutást. Ráadásul a szintes szakaszokat is kedvelem.

A futás számomra nemcsak mozgás, hanem feltöltődés és kikapcsolódás, egy olyan területe az életemnek, ahol nem mások elvárásainak felelek meg, hanem csak saját magamnak.

Ilyenkor átrendeződnek a gondolatok, minden a helyére kerül, megteremtődik a belső egyensúly, ami a testi egészség alapja. Szeretnék példát mutatni másoknak, főleg a fiaimnak, akik szintén sportolnak.”

A sportoló hölgy különleges célt tűzött ki maga elé. Kerek születésnapja alkalmából 50 kilométert szeretne futni terepen, ám több mint egy hónapos kihagyás miatt el kellett halasztania a tervét.

„Erre az évre az volt a fő célom, hogy – júniusi születésnapon alkalmából – ötven kilométert teljesítsek terepen. Ezzel ünnepeltem volna, nagy motiváció dolgozott bennem. Aszfalton két éve már kétszer teljesítettem ötven kilométert, így a táv nem lett volna szokatlan. Előbb a Velencei-tónál futottam le, akkor a barátnőm kerékpárral kísért, ő volt a frissítőm. Aztán a Margitszigeten kísérő nélkül, egyedül teljesítettem. Mindkétszer nagyon jó érzéssel töltött el a futás, voltak holtpontok, könnyebb és nehezebb szakaszok, de végigcsináltam. Büszke vagyok ezekre a futásokra, a mai napig erőt merítek belőlük. Ám a születésnapi futást sajnos el kellett halasztanom, mert talpsérüléssel küzdöttem az utóbbi időben, így több mint egy hónapot ki kellett hagynom. Jelenleg azon dolgozom, hogy ismét visszanyerjem a formám, talán az ősszel be tudom pótolni terepen a születésnapi ötven kilométeremet.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.