Virág Pál a karatéval kezdte, de egy váltó után beleszeretett a futásba

Virág Pált először egy üzlet hozta össze Evetovics-Balla Hajnalkával, később ő lett az edzője, a felkészítésével remek eredményeket ért el az ultafutásban és ma már Spartathlon a fő célja.

Virág Pál tavaly először teljesítette az Ultrabalatont, idén másodszor ment végig a Balaton-kerülő versenyen, s nagy célja a Spartathlon.

„Nyolc éve kezdtem futni – mondta a Csupasportnak Virág Pál. – Az általános iskolában három évig karatéztam, majd szünet következett a sportban, aztán elkezdtem edzőterembe járni. Az unokatestvéremmel edzettünk együtt, ő ekkor már futott, s mondta, hogy a nyári K&H Maratonra rakjunk össze egy csapatot. Két hónapom volt felkészülni, a csapat minden tagjának hét kilométer jutott. Megtetszett a futás, ám ekkor még csak akkor mentem ki, ha volt kedvem, nem volt rendszeres.”

2017-ben megismerte a barátnőjét, akinek akkoriban volt egy maratoni nevezése. Megbeszélték, hogy együtt teljesítik a távot, így is lett. Pál ezután úgy érezte, hogy meg nagyobb távokat is képes lenne lefutni, így jött sorban az ötven kilométer, a hatórás verseny, majd a Korinthosz 80.

Akkor már hallott a Spartathlonról és a nevesebb ultrafutókról is, ám nem gondolt arra, hogy egyszer ő is száz kilométer feletti távokat teljesít majd. A maratoni után fokozatosan haladt felfelé, ám akkor még az Ultrabalaton egyáltalán nem szerepelt a tervei között.

Az idő előrehaladtával viszont megváltozott benne ez az érzés, s egyszer csak úgy gondolta, kipróbálná magát jóval hosszabb távokon is. Három éve dolgozik együtt Evetovics-Balla Hajnalkával, akivel először egy üzlet hozta össze.

„Tőle vettem az első Hoka cipőmet, egyből szimpatikus volt. Én nem tudtam, de a párom mondta, hogy ő futóedző. Rákerestem az interneten, majd írtam neki, s azt kértem tőle, készítsen fel a kétezertizenkilences Ultrabalatonra. Szerencsére elvállalt, rögtön megtetszett a közös munka. Azóta folyamatosan fejlődöm, Hanka remek szakember, nagyon toleráns, szinte az összes hülyeségemben benne van, persze észszerű kertek között.”

Az Ultrabalaton előtt Pál szeretett volna 24 órás versenyt teljesíteni, ám ez nem jött neki össze, így anélkül állt rajthoz az első Balaton-kerülő eseményén. Tavaly 26:28:42 alatt ért be a 216 kilométeres versenyen, míg idén második próbálkozásra 23:53:15 lett az ideje.

„Hatalmas élmény volt az első Ultrabalaton, végig élveztem, szinte holtpont nélkül mentem a célig – mesélte. – Hanka remekül felkészített, fejben jól összeraktam, ez amúgy is nagy erősségem, mentálisan erős vagyok. Kísérőből nem volt hiány, a barátnőm, a testvérem és a barátaim is ott voltak mellettem, nekem csak a futásra kellett koncentrálnom. Jó volt, ahogy együtt haladtunk a Balaton körül, üvöltött a zene, igazi bulihangulat volt.”

Mivel túl sok sótablettát evett, százhatvan kilométernél bedagadt a bokája, de ezt leszámítva szerinte nagyszerű volt minden. A második Ub-ja is jó volt, de az első nagyobb élményként maradt meg, azt mondták, hogy másodjára nehezebb lesz, ami be is jött, de a barátnője, a testvére és a barátai ismét ott voltak, megint sokat segítettek neki.

A frissítésre most jobban figyelt, fejben egy kicsit nehezebb dolga volt, mint elsőre, de holtpontja ezúttal sem volt. Igaz, hogy hat kilométerrel rövidebb volt a táv, de jócskán meg tudta javítani az idejét, aminek nagyon örült. Aztán a május végi 112 kilométeres Ultra-Trail Hungaryn is részt vett, ott 17:21:34-es idővel ért be a célba.

„Két héttel a verseny előtt jött a lehetőség, hogy ott lehetek az eseményen, kaptam nevezést, ruhát és botot is. Korábban terepen alig-alig futottam, de régóta szemeztem már vele, sok videót néztem az interneten. Rutintalanul álltam rajthoz, de tudtam, hogy az állóképességemmel nem lesz probléma, illetve fejben is jó leszek. Az éjféli rajt nem esett jól, nyomottnak éreztem magam, ráadásul a saras pálya is nehéz volt, sokszor el is estem – fogalmazott.

Ötven kilométernél az egyenetlen talaj és a kavicsok miatt elkezdett fájni a bokám, szokatlan volt, hogy néha meg kellett állni a kavicsokat kiüríteni a cipőmből. Szép helyeken futottunk, a szervezők kitettek magukért, a jövőben biztosan több terepversenyen is ott leszek, megszerettem a terepfutás.”

A nyári Korinthosz 80 kiemelt esemény a naptárában, ősszel pedig szeretne célba érni egy 24 órás versenyen. Nagy vágya a Spartathlon, hosszú távon az lebeg a szeme előtt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.