Zúzmara Futófesztivál a Hungexpón

Vasárnap a budapesti Vásárközpontban és részben a Kincsem park területén rendezik meg a Budapest Sportiroda idei első rendezvényét, amelyen hét különböző táv közül lehet választani.

A futóversenyeket nem lehet elég korán kezdeni. Ez esetben nem az életkorra, hanem az időpontra gondolunk, merthogy január 13-án már következik is – immár negyedszer – a Zúzmara Futófesztivál, hét különböző távval.

Helyszín a Hungexpo, ahol a szervezők egy öt és egy nyolc kilométeres kört alakítanak ki, utóbbi részben a Kincsem park területét is érinti. Ennek megfelelően aszfalt, beton, fű és föld is „szerepel” az útvonalban, no meg a jelenlegi időjárási viszonyokat látva a hó is okozhat nehézséget a futóknak, akik 5, 10, 21, 5+10, 5+21, 10+21 és 5+10+21 kilométeren állhatnak rajthoz. A félmaratonit párban is lehet teljesíteni, s összesen 3250 futó nevezhet.

 

A zúzmarás, havas időjárás ellenére megrendezik a fesztivált vasárnap.
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

 

Rajt a G-pavilonban, a hely adottságai miatt pedig nincs klasszikus, hosszú rajtegyenes, ezért a mezőny elhaladásának ütemében több kijelölt depóból lehet rajtolni. Frissítés (víz, izotóniás ital, banán, szőlőcukor) a rajt-cél helyen, míg a félmaratonin körülbelül 4.8 és 17.9 kilométernél is lesznek frissítőpontok.

A versenyre a legolcsóbb előnevezés 1800–3000 forint, míg csütörtöktől 3300 és 5500 forint közötti összegért lehet rajthoz állni. A hétvégén már 6000 forinttól indul a nevezés. Figyelem! Az összetett távokra, vagyis az 5+10+21, a 10+21, az 5+21 és az 5+10 kilométerre csak január 10-ig lehet nevezni!

A versenyt teljesítők téli színekben és árnyalatokban pompázó érmet kapnak, amelyen egy kedves hóbagoly is figyel minket, de a közösségi médiában fellelhető profilképen látható jegesmedve is mosolyt csal az arcunkra.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A saját országos csúcsát döntené meg a tajvani negyvennyolcórás versenyen
Kínos síélményeiről mesélt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező
UTMB-specifikus edzéseket végez, ám még kétséges az idei versenynaptára
Idén is sokat versenyez, négy fő célt tűzött ki maga elé
Úgy érzi, jobb lehet mint tavaly, és képes egy új egyéni csúcsra is az Ub-n

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.