Benedek István Csavargás az Alpokban című könyve egy testvérpár hegyi kalandjain keresztül olyan világba repít vissza minket, amelyben még tényleg a kaland és a hegyek szeretete volt a fontos. Amikor az ember ezt a klasszikus hegymászókötetet olvassa, vagy az jut eszébe, ő hogyan kezdett el mászni, vagy ha eddig nem tette, sürgősen el akarja kezdeni. Nem túlzás azt állítani, hogy ezen a könyvön generációk nőttek fel, nemzedékekhez került közelebb nemcsak maga a hegy- és sziklamászás, hanem a kalandvágy, a felfedezés izgalma.
Mostanában, amikor a globális felmelegedés miatt irtózatos ütemben olvadnak a gleccserek, omlanak a hegyek, nincs nosztalgikusabb olvasnivaló ennél a könyvnél. A felállás egyszerű, a szerző kamaszkorára emlékszik vissza, benne pedig a saját és öccse hegyi élményeit beszéli el úgy, mintha külső szemlélő lenne, de minden oldalon érezni, hogy a történetek vele estek meg, ráadásul nincs bennük semmi barokkos túlzás, egyik legnagyobb erénye éppen az őszinteség.
A mű egyben korrajz is, emlékeztet bennünket arra, hogy a múlt század első felében még nem úgy volt, hogy a haverjainkkal ráböktünk egy pontra a térképen, hogy holnap odamegyünk, akkoriban sokkal nagyobb bátorság és kitartás kellett, ha utazni akart az ember, ami még kiváltság is volt.
De éppen ez tette értékesebbé és szebbé a túrákat és az emlékeket, és talán magyarázatot ad arra is, hogy az Alpoknak biciklivel nekivágó déd- és nagyapáink miért voltak bátrabbak és kalandvágyóbbak a mai fiataloknál, akiknek annyi lehetőségük van már más elfoglaltságot találni a digitalizált világban; talán elég, ha három másodpercre látják a hegymászás jelképévé vált legendás hegy, a svájci-olasz Matterhorn képét a telefonjuk böngészőjében, és már lapoznak is tovább.
Amellett, hogy az emberközeli történetmesélés miatt tényleg nagy élvezet olvasni Kisember és Öreg (ahogy magukat nevezi a könyvben) történeteit, hozzáállásuk klasszikus, ma már alig létező értékekre tanít. Kedvenc részem a könyvben az, amikor a testvérpár megmássza a „Matyit”, azaz a Matterhornt (képünkön), és magukkal visznek egy ott megismert mászót, akinek bizalomgerjesztő képe és zergetollas kalapja van, a felszerelése is mutatós, de akiről a nehéz mászás közben kiderül, hogy se tudása, se tapasztalata, úgy kell felhúzni a csúcsra – el is nevezik „Tetűnek”. Annyira lassítja őket, hogy menet közben legszívesebben otthagynák, csak hogy gyorsabban haladjanak, mégsem viszi rá őket a lélek. És miért?
„Együtt indultunk, együtt kell végigjárni az utat, akármi lesz” – hangzik az idősebbik testvér (valójában a szerző) bölcsessége. Ma ezzel szemben azt látjuk, hogy a Himalájában már szinte csak a pénz számít, embereket hagynak meghalni, noha segíthettek volna rajtuk, de a csúcs elérése a mai embernek fontosabb, mert kiposztolhatja a Facebookra, Instagramra, Twitterre, TikTokra, majd dobogó szívvel számolgathatja a lájkokat. Ma már ez számít, nem a kaland.
Annak, aki még nem vett a kezébe hegymászásról szóló könyvet, ezt ajánlanám elsőnek. Még akkor is, ha olyan világba kalauzol minket, amely már rég a múlt ködébe veszett.
(Benedek István: Csavargás az Alpokban, Gondolat Kiadó, 1963)
A cikk megjelent a Nemzeti Sport 2023. szeptember 23-i Képes Sport mellékletében
