Sterczer Hilda megtalálta az útját, és tudja, hogyan ápolja Erőss Zsolt emlékét

A tragikus Kancsendzönga-expedíció utáni időszak egyik főszereplője Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége volt, akiről hamar kiderült, hogy a hatalmas veszteség ellenére a történet egyik legerősebb karaktere is egyben.

„Két év volt feldolgozni a történteket, utána indult az útkeresésem – mondta a Nemzeti Sportnak Sterczer Hilda, aki maga is járt a Himalájában, két nyolcezres csúcsot mászott meg néhai férjével, Erőss Zsolttal, aki tíz évvel ezelőtt vesztette élétét Kiss Péterrel együtt a Kancsendzöngán ereszkedés közben. – Arra kerestem a választ, hogy ki vagyok én, mit szeretnék az élettől, hogyan ápoljam Zsolt emlékét úgy, hogy életem része legyen, de ne nyomjon agyon. El kellett döntenem, mit jelentett számomra Zsolt, és rájöttem, az önazonos embert, akiben állandóan fejlődési vágy munkált, aki szembe tudott nézni a saját erősségeivel és gyengeségeivel, és képes volt az utóbbiakra fókuszálni.”

Így jött létre a Hópárduc Alapítvány, amely az Erőss Zsolt képviselte értékrenden alapul, annak elfogadásán, hogy ugyan nem tudunk mindenben jók lenni, de erősítsük azt, amiben igen. És persze a sziklamászás szeretetén. Jelenleg Budapesten és környékén már tizennégy helyen tartanak foglalkozásokat több mint ötszáz gyereknek, a legtöbb fővárosi mászóteremben megtalálhatók.

„Az alapítvány kinőtte magát, kidolgozott szakmai módszertan szerint dolgozunk oktatókkal, gyógypedagógusokkal, mozgásterapeutákkal, mentálhigiénés szakemberekkel” – fogalmazott Sterczer Hilda, aki végzettsége szerint tanítónő, de folyamatosan képzi magát, most éppen keresztény szemléletű coachingot tanul, és rengeteg helyre hívják előadni is.

Tavaly augusztusban újra férjhez ment, lánya, Gerda már nyolcadik osztályba jár, öccsével, Csomával mindketten Waldorf-diákok. A fia egyébként hetente jár mászóedzésre, de kirándulnak, klettersteigeznek és minden nyarat a hegyekben töltenek.

„Megtaláltam önmagamat, és azt, hogy hol a helye az életemben annak a hét évnek, amit Zsolttal együtt töltöttem. Megtanultam, hogyan tudom erősségként kezelni” – tette hozzá Sterczer Hilda.

(A szerző öt éven át és hat expedíción /2008–2013/ keresztül volt a Magyarok a világ nyolcezresein sorozatának sajtófőnöke. A cikk megjelent a 2023. május 20-i Nemzeti Sport Képes Sport mellékletében)

Erőss Zsolt és Kiss Péter tíz évvel ezelőtti tragédiájáról korábban már írtunk a Csupasporton.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.