Csere Gáspár egyéni csúcsa Hollandiában

A BEAC hosszútávfutója egyéni csúcsot futott és a huszonhatodik helyen ért célba az október 17-i Amszterdami maratonin, és feledtette a három héttel korábbi, Berlini maratonin átélt csalódását.

Elégtételt érez a be nem fejezett Berlini maratoniért?

Mindenféleképpen – felelte Csere Gáspár, aki szeptember 26-án feladni kényszerült a Berlini maratonit, de a hétvégén a huszonhatodik helyen végzett az Amszterdami maratonin, amelyen 2:14:34 órás egyéni csúcsot futott. – Az volt az elsődleges célom, hogy egyéni csúcsot fussak Berlinben. Ott nem sikerült, Amszterdamban viszont igen. Elégedett vagyok az időeredményemmel, bár kicsit lehetett volna jobb is. De boldog vagyok, nem panaszkodom.

Más miatt is boldog lehet.

Igen, nem sokkal maradtam el a jövő évi Európa-bajnokság szintidejétől, ami egy kicsit bosszantó, de az elsődleges célt, hogy megdöntsem a négyéves egyéni csúcsomat, sikerült elérnem. Jövő nyárig szerencsére több alkalmam is lesz rajthoz állni maratoni távon, és remélem, az Európa-bajnoki szintidőt is megfutom.

Elmondaná röviden, miért nem úgy sikerült a Berlin Maraton, ahogyan elképzelte?

Alapvetően három okát látom, hogy fel kellett adnom a küzdelmet. Egyrészt nagyon rágörcsöltem a versenyre, mert Berlinben akartam egyéni csúcsot futni, és emiatt feszült idegállapotban álltam rajthoz. Amszterdamban azonban letettem a terhet, és úgy voltam vele, elsősorban élvezni akarom a versenyt. Másrészt a maratoni viadalokhoz túlságosan meleg, húszfokos időben kellett futnunk Berlinben. Hozzám hasonlóan többen is feladták a küzdelmet. Harmadrészt a német fővárosban nem volt olyan boly, amellyel együtt futhattam volna.

Ezen a távon fontos, hogy ha lehet, húsz-harminc kilométeren keresztül legyen több hasonló iramban haladó versenyző, akik összedolgoznak. Volt egy nagyon gyors boly, amellyel nem akartam futni, illetve volt egy másik, amelyet kissé lassúnak találtam, de végül csatlakoztam.

Sokáig kellett vezetnem ezt a bolyt, ami – valljuk be – nem gazdaságos, majd tizenöt kilométer után már csak hárman maradtunk benne. Fél távnál láttam, ebből már nem lesz jó eredmény, ráadásul tompább lettem, így végül harminc kilométernél úgy döntöttem, feladom.

Önt ismerve nem volt könnyű döntés.

Nem bizony. Húszéves pályafutásom során eddig még nem adtam fel versenyt, most azonban úgy éreztem, kivételes helyzetbe kerültem, és taktikai okok miatt meg kellett hoznom ezt a döntést.

Látva amszterdami teljesítményét, jó húzásnak bizonyult.

Igen, sikerült feldolgoznom a Berlinben történteket, és újult erővel érkeztem Amszterdamba.

Melyek voltak az amszterdami maratoni főbb pillanatai?

Csere Gáspár 2:14:34 órás új egyéni csúcsot futva alig négy másodperccel maradt el a 2022-es Európa-bajnoki szintidőtől. A BEAC kiválósága Amszterdamban a 2017-es Berlin Maratonon elért időeredményén javított másfél percet. Teljesítményével a 26. lett a rendkívül erős mezőnyben, s ezzel az idővel a magyar örökranglista 20. helyére jött fel.

Leszámítva az erős szelet, az időjárás tökéletes volt, 11-12 fokban futottunk. Huszonöt kilométerig egy bollyal futottam, s bár gyorsabb tempóban haladt, mint terveztem, csatlakoztam hozzá. A verseny előtt úgy értesültem, hogy két nagy boly lesz az európai futóknak, egy hatvanöt-negyvenötös és egy hatvannyolc-negyvenötös idővel kezdő. Jóllehet valahol a kettő között akartam futni, inkább a gyorsabbat választottam. Hatvanhat perc alatt értük el a fél távot, ami végül is gazdaságosan kivitelezhető tempónak bizonyult. Öten-hatan futottunk együtt, így szerencsére meghúzódhattam a szeles részeken, s ezzel rengeteg energiát takarítottam meg. Huszonöt kilométernél viszont jött egy erős hátszeles rész, ahol a többiek fokozták a tempót, én pedig egy másik holland versenyző társaságában leszakadtam. Az utolsó tizenhat kilométert jóformán egyedül futottam le. Harminc kilométernél kisebb mentális gödörbe kerültem, mert egy csöppet megijedtem, vajon hogyan fejezem be a versenyt, s bár kissé lelassultam, szerencsére kilábaltam a hullámvölgyből.

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Olvastuk, hogy rendkívül erős volt a mezőny.

Igen, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy huszonhatodik lettem ezzel az idővel. Elmondhatjuk, hogy az amszterdami maratoni a világon az ötödik-hatodik leggyorsabb verseny.

Mi kell ahhoz, hogy jövő tavaszra teljesítse az Eb-szintidőt?

Nincs szükség látványos változtatásra, szorgalmasan kell haladnom a kitaposott úton. Természetesen emelem az edzés mennyiségét és intenzitását is, de nem drasztikusan. Kedvező helyzetben bennem lehet egy újabb csúcsjavítás is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Példaképe miatt az ultrafutást választotta, amely kiszakítja a rohanó világból
Életveszélyes trükkök során győzte le a félelmét a falakon tekerő BMX-es
Nemcsak nyáron lehet SUP-ozni: szakértő segít, hogyan evezzünk a téli hidegben
Marcel Hirscher, a sípályák korszakos ura
Itt a tél, magasságtól függően egyre több hegységünkben túrázhatunk hóban

Videók

Erdőben is lehet síléccel száguldozni, de senki se csinálja utána
Mint a rajzfilmekben: lufikkal az égig
Magassági rekord: falmászás a felhők között

Hegymászás

Siklóernyő-balesetben szilánkosra tört Lengyel Ferenc három csigolyája
A sziklát érteni kell, a mászás művészet
Eltűnt három francia a Himalájában

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Az osztrák Grand Canyon és más szépségek
Kiterjesztett szabályozás síelőknek
Kizárólag negatív teszttel lehet síelni
Játszótérnek 28 méteres jégmászótorony
Megtelnek a parkok asztaliteniszezőkkel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.