7 döbbenetes hegyikerékpáros ugrás

A hegyibringán kivitelezhető mutatványoknak csupán az emberi képzelőerő szab határt. Néhány őrült bringás kreativitásának köszönhetően mindig megcsodálhatunk egy-egy új trükköt.

Johannes Fischbach

Az elmúlt évek legsikeresebb német hegyikerékpárosa a downhill szakágban imádja a magasságokat, és bátran ostromolja az eget.

„Régóta dédelgetett álmom, hogy én ugrassak legmesszebbre hegyikerékpárral, és ezzel világcsúcsot állítsak fel. Ha egy nyolcvanöt méter hosszú síugrósáncról ötven méterre tudok repülni, akkor a száznegyven méteresről messzebbre is” – nyilatkozta korábban 33 éves bringás.

 

Sam Reynolds

Mielőtt megnézik a videót, amely a Dél-afrikai Köztársaságban található Garden Route Trail Parkban készült, tudniuk kell, hogy a brit Sam Reynolds hivatásos freerider, aki a 2015-ös Red Bull Rampage-en egy 22 méter mély szakadék felett megcsinálta a Superman-mutatványt. Az alábbi videóban sem fogta vissza magát, a fejére szerelt kamera által rögzített film pedig azt a hatást kelti, mintha mögötte ülnénk.

 

Dan Atherton

A hegyikerékpár több szakágában is megállja a helyét a 39 éves profi brit kerekes. BMX-esként kezdte pályafutását, és minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy a hegyibringa nyergében is ugyanolyan virtuóz, mint a BMX-ében. Az alábbi videóban, amelyet az egyesült királyságbeli Revolution Bike Parkban rögzítettek, szemtanúi lehetünk, milyen az Atherton-féle bemelegítés. Azon persze senki se lepődjön meg, hogy több időt tölt a levegőben, mint a földön.

 

Jason Rennie

A hegyibringán a legnagyobb ugrás világcsúcstartója 2007-ben 130 kilométer/órás sebességre gyorsulva 40 métert repült, amit az alábbi videóban tekinthetünk meg. Más kérdés, hogy a Red Bull Rampage-en ma már ennél is messzebbre ugranak, de azokat a rekordokat nem hitelesítik. Az itt bemutatott mutatványa hajmeresztő, csoda, hogy élve megúszta.

 

Dave Watson

A kanadai hegyikerékpáros, aki saját bevallása szerint a bringa nyergében nőtt fel, a 2003-as Tour de France nyolcadik szakaszában olyat tett, amit azóta senki sem mert vagy nem tudott felülmúlni. Egyszerűen átugrotta a hegynek felfelé tekerő mezőnyt úgy, hogy senki sem vette észre. Más kérdés, hogy a landolás már kevésbé volt ilyen látványos és sikeres.

 

Cam Zink

Elképesztő ugrást hajtott végre 2014 augusztusában a 35 éves amerikai profi freerider hegyikerékpáros. Egy lejtőn 74 kilométer/órás sebességre gyorsulva több mint harminc métert repült, miközben végrehajtott egy hátraszaltót. Ezt a teljesítményét azóta sem tudták felülmúlni.

 

Aggy’s Reunion

A végére egy csoportos mutatványt hagytunk, amelyet a 2015-ös Aggy’s Reunion fesztiválon rögzítettek egy sisakra szerelt kamerával. A felvétel az első húsz másodpercet követően kezd izgalmas lenni, és csak ekkor értjük meg, sokan miért szentelik életüket a bringás repülésnek.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb
Kutyás futással kapcsolódik ki az olimpiai ezüstérmes vívó

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.