Cseh Veronika volt válogatott cross country versenyző, hatszoros tájbringa master világbajnok, s nem mellesleg ügyvéd. Kis túlzással pályafutása alatt mindegy volt neki, hogy cyclocross, cross country vagy enduró, ő csak tekert, és élvezte a sportolást, ahogy manapság is.
„Kétezerhatban hagytam abba a tájfutást, és váltottam a tájbringázásra – mondta a Csupasportnak az 52 éves Cseh Veronika. – Sajnos lett egy gerincsérvem, amit megműtöttek, de visszatérő problémák jelentkeztek, így abba kellett hagynom a futást. Mivel sok-sok évig futottam, nehezen fogadtam el, hogy el kell engedni. Igaz, a közelmúltban sokszor elhatároztam, hogy újból futócipőt húzok, de minden alkalom után alig bírtam lábra állni. Mára már beláttam, hogy nem szabad erőltetni, van, hogy a tekeréstől is érzem, de a kerékpáron ez kezelhető. A tájfutóversenyek mellett mindig figyeltem a tájbringaeseményeket is, s gondoltam, ha már nem futhatok, kipróbálom a tájbringát.
Annak idején még viszonylag ismeretlennek és extrémnek számított, eleinte nagyon béna voltam: átestem a kormányon, amikor fékeztem, estem-keltem. Kétezerhétben már részt vettem az első maratonimon Szilvásváradon, és innen nem volt megállás. Utána jött a többi bringásszakág, sok mindent kipróbáltam.”
Fotó: Gergely Attila
Sokaknak nem egyértelmű, mi is az a tájbringa, ám valójában nagyon egyszerű: tájékozódás kerékpárral összekötve. Hasonló, mint a tájfutás, mégis más jellegű – itt nem csak a fizikum és a tájékozódási készség, hanem az ügyesség is számít, és nyilván kerékpárral kell teljesíteni.
A tájékozódási futáshoz hasonlóan itt is előre megadott pályákat kell a versenyzőknek teljesíteni, néha árkon-bokron kell átjutni; van olyan ország, ahol nem szabad letérni az utakról, de olyan is van, ahol igen, bár legtöbbször nemigen éri meg. Cseh Veronika általában hajnalban ül biciklire, akkor tudja le a napi másfél-két óráját. Mivel ügyvédként dolgozik, alaposan be kell osztania az idejét.
„Mindenkinek az fér bele, amit akar. A legtöbbször délután és este dolgozom, így reggel tekerek. A tárgyalások kötöttek, ám jól tudok gazdálkodni az időmmel. Engem nem érdekel, hogy reggel milyen hideg van, a múltkor például mínusz tíz fokban tekertem. Igaz, majdnem megfagytam, de élveztem így is” – mesélte.
Mindenféle sérülést elszenvedett már a pályafutása alatt, rengeteget bukott, aminek következtében hol arccsont-, hol borda-, hol kéztörés hátráltatta, ám sosem esett pánikba, hiszen jól tudta már a kezdetekkor is, hogy benne van ebben a sportban.
Úgy emlékszik, amikor eleinte eljárt a tájbringásokkal külföldi versenyekre, még nem volt valami ügyes. Csehországban nagy hagyománya van a sportágnak, ott már akkor is nagyon sokan indultak egy-egy tájbringaversenyen, ő is sokat versenyzett maratoni és cyclo-cross viadalokon. Régebben ezerötszázan is elindultak egy-egy maratoni eseményen, s gyönyörű helyeken tekerhettek. Ő is szépen fejlődött, majd csapathoz igazolt.
„Sok szép eredményemre és versenyemre emlékezem vissza szívesen, ám mindegyikre más miatt. Amikor Magyarország világbajnokságot rendezett tájbringában, s én master kategóriában három számban is világbajnok lettem, majd lejátszották a himnuszt, semmihez sem fogható érzés volt. Sokan megköszönték, hogy miattam hallhatták a magyar himnuszt” – emlékezett vissza a sportoló, akinek jelenleg van hagyományos mountain bike-ja, cyclo-cross és városi bringája is, ám a legnagyobb szenvedéllyel a párjától kapott endurójára ül fel.
2015 és 2020 között elég sűrű volt a versenynaptára, mivel az volt a cél, hogy legyen Magyarországnak olimpiai kvótája női cross country szakágban, amelyben nem személy, hanem ország szerez kvótát, és hárman, majd négyen voltak, akiknek jó eredményeket kellett hozniuk. A pontrendszer bonyolult, hármuknak minél több versenyen, minél jobb eredményt kellett elérniük.
„Volt olyan, hogy egyedül elutaztam Izraelbe, mert azon a versenyen éppen sok pontot lehetett szerezni az országnak. Ez egy idő után azért már megterhelő volt, ráadásul dolgoztam is mellette, így kicsit mentálisan is elfáradtam. Most már sokkal nagyobb az utánpótlásbázis a lányoknál is, így szerencsére rám már nincs szükség.
Persze a mai napig szeretem a versenyzést, ezt nem tudja »kinőni« az ember. Jelenleg sokat bringázok a párommal, kaptam tőle egy jó kis endurót, és az idén tervbe vettük, hogy együtt megnézünk jó néhány versenyt is. Most élvezem a tekerést, néha körbenézek, hogy merre is járok, és konstatálom, milyen szép hely Magyarország.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
