Elütötték, mégis elindult az Eb-n

Szabó Zsófia nehéz, ám sikeres szezonon van túl, a koronavírus-fertőzése miatt nem indult zökkenőmentesen az éve, ám később magyar kritériumbajnok lett, ott volt a trentói Eb-n, majd a jövő év végéig meghosszabbította szerződését.

Kétezerhuszonkettő év végéig szerződést hosszabbított Szabó Zsófiával a luxemburgi Andy Schleck-CP NVST-Immo Losch csapat. A 24 éves országúti kerékpáros nehézségekkel teli szezonon van túl, ám a szerződéshosszabbítás azt mutatja, elégedettek a magyar sportolóval.

„Azt mondták, látják, hogy sokat fejlődtem – mondta a Csupasportnak Szabó Zsófia. – Az év elején nem ment jól a bringázás, mondjuk ez nagyrészt a koronavírus-betegségem miatt volt, elég nehezen lábaltam ki belőle. Másrészt nem mindig állt mellettem a szerencse, ám az idény végére megjött az áttörés, jó eredményeket értem el. Ezek alapján azt remélik, jövőre még jobb szezonom lesz.”

A fiatal hölgy előbb Magyarország kritériumbajnoka lett, majd az olaszországi Európa-bajnokság előtt balesetet szenvedett.

 

Fotó: Anton Vos

„Nagyon örültem a magyar kritériumbajnoki győzelmemnek, aztán a trentói Európa-bajnokság rajtja előtt két nappal bejártuk a pályát, ám az utolsó kanyarok egyikén elütöttek. Sajnos az én hibám volt. Kórházba szállítottak, ahol hét órát töltöttem, de szerencsére nem mutattak ki a vizsgálatok semmi komolyat.

A bringám azonban eltörött. Azt mondták az orvosok, szerintük ne induljak a versenyen, ám a saját felelősségemre rajthoz állhatok. Úgy voltam vele, ha már Olaszországban képviselhetem hazámat, nem akarok csalódást okozni, így mindenképpen rajthoz állok. Kaptam egy új biciklit, reménykedtem a csodában, de persze valahol sejtettem, hogy nem megy majd a verseny. Meg is voltam fázva, a rajt után nem éreztem jól magam, szédültem, fájt a fejem, így az első körben ki kellett állnom.”

Miután felépült, Szabó Zsófia Belgiumban zárta a szezont két versennyel. Az első remekül sikerült csapatának, az egyik társa szökésben el tudott szakadni, majd az ötödik helyért sprinteltek. Ő is jó pozícióban volt, ám oldalról belement egy ellenfele, így fékeznie kellett, ami miatt fontos másodperceket veszített.

„Szerencsétlen eset volt, nem tehettem róla, végül a tizennegyedik helyen értem célba – mesélte a Csupasortnak. – A szezonzárót aztán jól éltem meg, százharminc versenyzőből csupán negyvenen fejeztük be a versenyt. Rossz idő volt, fújt a szél, teljesen szétszakadt a mezőny. Sajnos nem tudtam az élmezőnnyel beérkezni, mivel volt egy macskaköves rész, ami nekem nagyon nem megy. Ennek ellenére pozitívan éltem meg a versenyt, az eleje remekül ment, a végén a macskakő kibabrált velem. Mindegy, a jövőben sokat gyakorlok majd ezen a burkolaton.”

Az idény végeztével két hét pihenő volt a program, majd kezdődhetett is az alapozás. Ám Szabó Zsófia nem marad sokáig verseny nélkül.

„Az utolsó verseny után két hét pihenő várt rám, úgy érzem, rám is fért. Ezután lassan elkezdtem az alapozást, futás és úszás a program. November elején szeretnék részt venni a Szlovéniában rendezett pálya magyar bajnokságon, persze tudom, hogy nem sokkal a két hét pihenő után nem a legjobb formámban leszek majd, de meg szeretném nézni, mire vagyok képes” – tette hozzá.

Februárban luxemburgi csapatával Dubajba készülnek, ott lenne a szezonnyitó versenyük, ami attól is függ, hogyan alakul a koronavírus-járvány. Eredetileg Ausztráliába is utaztak volna, ám azt a versenyt már most lemondták, de reméli, Dubajba azért eljutnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.