Fedezzük fel a hazai kerékpárutakat!

Elsősorban az Aktív Magyarország programnak köszönhetően megszaporodtak az egyéb hasznos bringás infrastrukturális fejlesztések, s egyre szélesebb körben kiépül a kerékpárosbarát rendszer.

Csak 2020-ban rekordszámú, összesen több mint 150 kilométernyi kerékpárutat adtak át, így kellemes problémába ütközünk: mivel felsorolni is nehéz lenne valamennyit, a teljesség igénye nélkül választunk ki néhányat a legérdekesebb, legszebb hazai kerékpárutak közül.

Kezdjük egy jelentős mérföldkővel, egy már csak központi fekvése, népszerűsége és forgalma révén is kiemeltnek minősülő közlekedésfejlesztési projekt megvalósulásával. 2021 elejére elkészült az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút-hálózat részeként felújított és átadott, Budapest és Szentendre közötti bringaút, amely ideális és biztonságos lehetőséget nyújt kicsiknek és nagyoknak, akik a fővárosból a festői Dunakanyar felé szeretnének tekerni. A hat kilométeres szakasz a főúttól távol halad végig a Duna-parton, széles, jó minőségű aszfalton, egyik legszebb részén Natura 2000-védettséget élvező ártéri erdőn keresztül.

 

A Tatabánya és Tata közötti kerékpárút. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

 

A 2020-as Év kerékpárútja címet a Tata és Tatabánya közötti útvonal nyerte el – nem véletlenül. Az autóforgalomtól elzárt szakasz az Által-ér völgyén át vezet az előemberéről híressé vált Vértesszőlősre, onnan Tata egyik legkedveltebb nevezetességéhez, az Öreg-tóhoz kerekezhetünk át. Útba ejthetjük a várat is, aztán a város határában álló Fényes-tanösvényt, ami ugyancsak lenyűgöző élményeket tartogat minden korosztály számára.

Megjelent a Bringázás 2021 kiadvány, amelyben további érdekességeket is talál a kerékpározásról. Kapható az újságosstandokon.

Ma már kerékpárral is felfedezhetjük Matula bácsi kincseit Magyarország egyik legkülönlegesebb vidéke, a Kis-Balaton körül. A Zala torkolatvidéke egyedülálló látvány- és élővilágot kínál, a Zalavárról induló kör ráadásul nem is megerőltető: Garaboncot, Zalakarost, a kápolnapusztai bivalyrezervátumot és Balatonhídvéget is útba ejtve az ötven kilométeres táv sem tűnik hosszúnak.

Kötelező program a kerékpárszerelmeseknek az Őrség is. Jó minőségű, jól kitáblázott utakon, a tájegységre oly jellemző földöntúli nyugalomban tekerhetünk végig olyan településeken, mint Őriszentpéter, Velemér, Magyarszombatfa, Szalafő, akár egészen az osztrák határig, a legnyugatibb magyar városig, Szentgotthárdig. Ha szerencsénk van, útközben a nemzeti park bölényeit is megpillanthatjuk, ami tényleg nem mindennapi élmény.

Adózzunk a keleti országrész csodái előtt is. A Balaton-kört valószínűleg senkinek sem szükséges külön bemutatni, ám 2020 nyarától végre teljesen körbetekerhető hazánk második legnagyobb tava, a Tisza-tó is! Van itt minden, mi bringás szem-szájnak ingere: kerékpároscentrum, kerékpároshíd, üvegalagút, gát, komp – mindez festői környezetben, az UNESCO-világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Parkban.

Nyáron pedig ideális választás lehet a zöldellő Zemplén árnyat adó hűvöse: várak alatt (Boldogkőváralja, Regéc), kolostorrom mellett, üveghuták és kastélyok mentén vezet az utunk, miközben kristálytiszta vizű forrásokból frissíthetjük fel magunkat.

Címlapon: Budapest és Szentendre közötti kerékpárút, MTI/Bruzák Noémi

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.