Fiatalon megtapasztalta, hogy a belga bringások más szintet képviselnek

Majoros Dávid az utóbbi időben nem úgy teljesít ahogyan szeretné, ám reméli, mielőbb meggyógyul, s minél több dobogós helyre pályázik.

Majoros Dávid kétezerhuszonegyes éve emésztési problémák miatt nem sikerült úgy, ahogy szerette volna, ám a Kőbánya Cycling Team fiatal kerékpárosa reméli, idén jobb szezon vár rá, mint a tavalyi.

„Háromévesen már megtanultam kétkerekű bringával közlekedni – mondta a kezdetekről a Csupasportnak a 16 esztendős Majoros Dávid. – Apukám észrevette, hogy elég jól megy, s úgy gondolta, hogy tehetséges vagyok benne. Később elvitt edzésekre, egyre jobban fejlődtem, s egyre jobban is éreztem magam a bringán. Hatévesen már részt vettem az első versenyemen, s nagyon megtetszett az esemény hangulata.”

Majoros Dávid első csapata a KSI volt, majd később csatlakozott jelenlegi csapatához, a Kőbánya Cycling Teamhez. Először nem akart csapatot váltani, hiszen megszokta már a KSI-s környezetet, ám elmondása alapján ma már remek döntésnek tartja, hogy annak idején csapatot váltott, hiszen olyan körülmények között készülhet, amely garantálja a fejlődését. Fiatal kora miatt nehéz eldönteni, hogy melyik ágazatban a legjobb, ám a cyclocross, a cross country és az országúti kategóriát is egyaránt szereti.

„A körülményekhez képest jól sikerült az év eleji cyclocross országos bajnokság, hiszen az U19-es korcsoportban a hetedik helyen értem célba. Sajnos egy ideje gyengélkedem, nincs rendben az emésztésem. Próbáltam gluténmentesen étkezni, vagy kizárni a tejtermékeket, ám eddig egyik sem vált be, így most próbálok más utat találni. Ezt figyelembe véve nem rossz az elért eredmény, jó volt a pálya, régen volt már lehetőségünk a Városligetben versenyezni, így nagy élmény volt.”

Az elmúlt éve a korábban említett emésztési probléma miatt nem volt a legjobb, ám az országúti országos bajnokságon elért hatodik helyet jó eredménynek tartja. A mountain bike ob-n a rajt után elszakadt a lánca, s hiába kapott másikat, nem volt lehetősége az élbolyhoz felkapaszkodni. Sok válogatott edzőtábor tarkította a múlt évét, s reméli, az idei sikeresebb lesz.

„Mivel idén már U19-ben versenyzek, kemény szezon előtt vagyok. Rengeteg neves verseny lesz a szezonban, amiken szeretnék részt venni és jól szerepelni. Itthon az országos bajnokság kiemelten fontos, s lesz néhány külföldi esemény is. Kint többször versenyeztem már, ezek a megméretések keményebbek, mint a hazaiak. Ott vannak a belgák, akik nagy bringások, ők már fiatal korban kiemelkednek a mezőnyből, más szintet képviselnek. Próbálok minél jobban felkészülni, fejlődni, s a lehető legtöbb dobogós helyet akarom elérni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.