Filutás Viktor bicepszínszakadással csinálta végig a Tour de Hongrie-t

Az első szakaszon nagyot bukott, s bár végigment a viadalon, nem így képzelte a hetedik magyar körversenyét.

Az országúti magyar bajnok bringás nagyot bukott a Csákvár és Székesfehérvár közti, 198 kilométeres szakaszon, s hiába javasolták neki, hogy fejezze be a versenyt, végigcsinálta.

Fotók: Mario Stiehl

„Most, hogy vége, jól vagyok – mondta a Csupasportnak Filutás Viktor. – Az első szakasz vége előtt tizenhét kilométerrel befékeztek előttem, s ötvennégy kilométer per órával a földbe csapódtam. Nem tudtam elkerülni az esést, mivel összeakadtak előttem, kiverték a kezemből a kormányt. A fejemre és a bal vállamra estem. Befejeztem a szakaszt, ám a célban vártak a mentők, s elvittek a kórházba. Hiába voltam éhes és szomjas, ott nem ettem és nem ittam, mert először azt hitték, hogy eltört a kulcscsontom, s meg kell műteni. Ám a röntgen nem mutatott ki törést.”

A kórházban további vizsgálatoknak nem vetették alá, bár a karját alig tudta mozgatni. A direktor és a versenyorvos azt javasolta neki, hogy hagyja abba a Tour de Hongrie-t, meg se forduljon a fejében, hogy kerékpárra ül. A szálláson úgy döntöttek, megvárják a másnapot, hátha javul a sérülése.

„Másnapra minimálisan jobb lett, már meg tudtam fogni a kormányt.

Végül elkezdtem a második szakaszt, igaz, háromszor-négyszer majdnem feladtam. Be tudtam fejezni a második etapot, s mivel ez volt a legnehezebb nap, úgy voltam vele, hogy innen már végigcsinálom. Kínszenvedés volt, de sikerült.

Különben sem szeretek versenyt feladni, nagyon készültem a Tour de Hongrie-ra, nagyon sajnálom, hogy így alakult.”

A történtek miatt edzésnek fogta fel a folytatást, nagy célja már nem volt, csupán az, hogy végigmenjen. Tudta, hogy csapatának szüksége van emberre, így semmiképp sem akarta cserben hagyni az Adria Mobilt.

„Nagyon csalódott vagyok. Ahogy fogtam a kormányt a rosszabb útviszonyoknál olyan érzés volt, minta kést szúrnának a vállamba. A sok kátyú, úthiba… Képtelen voltam normálisan versenyezni. Néhol olyan volt, mintha meg is forgatnák bennem a kést… Egész nap fájdalmaim voltak, de fájdalomcsillapítót nem szedhettem, mivel tompaságot okozott volna. Nem tudtam kiállni a nyeregből, csak ülve tekertem, ami elég fárasztó.”

Egy ideig tudta tartani a kormányt, de volt egy-egy pont, amikor besokallt. Alul tudta fogni, zsibbadt a keze, s fehéredtek az ujjai.

A kanyarból való kigyorsítások nagy nehézséget okoztak neki, sokszor úgy érezte, alig van ereje tartani a kerékpárt.

Nem így képzelte el a hetedik Tour de Hongrie-ját, ám már a felépülésre figyel, s reméli, minél előbb ismét versenyezhet.

„A szerdai vizsgálatok kimutatták, hogy bicepszínszakadásom van. Nem is értem, hogyan tudtam végigcsinálni a versenyt. Az orvos azt mondta, hogy három hétig hevedert kell hordanom, majd az MR-vizsgálat után derül ki, hogy meg kell-e műteni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.