Ideális táplálkozás bringásoknak

A megfelelő kerékpárosétrend szerény és átlagos, ám mégis minőségi ételekből áll. Ha eredményt szeretnénk elérni a bringa nyergében, kövessük az egyszerűség elvét!

Régóta ismert, hogy a profi bringásoknak és az aktív szabadidő-kerékpárosoknak rengeteg kalóriára van szükségük. Ugyanakkor az már vita tárgya, hogy milyen forrásból szerezzék be a megfelelő ételeket, és miből mennyit kell enniük.

 

Mennyi az annyi?

Egy brit szakportál számítása szerint szorozzuk meg az aznap megtett mérföldek számát 40-50 kalóriával (egy mérföld 1.609 kilométer), és ennek megfelelő kalóriát vigyünk szervezetünkbe. Példaképpen: ha 30 megtett mérfölddel (48 kilométerrel) számolunk, hozzávetőlegesen 1200-1500 kalóriára van szükségünk. A lassabban tekerő, kisebb testsúlyú kerekeseknek inkább 1200 kalóriát ajánlunk, míg a gyorsabbaknak és a nehezebbeknek 1500-at.

 

A bringás étrend alapjai

A megfelelő versenysúly kialakítása központi kérdés minden profi bringás számára, de az amatőrök is sokkal jobban teljesítenek, ha figyelnek a testsúlyukra.

„Lényeges szempont, hogy nemcsak a bringa nyergében, hanem azon kívül kis meg kell tanulnunk helyesen táplálkozni” – vallja Jannette Rho kerékpárversenyző, az amerikai kerékpáros-válogatott edzője.

Nézzük, mit is jelent ez a gyakorlatban.

 

Fotó: Vígh Attila

 

„Leginkább az vezet eredményre, ha olyan étrendet követünk, amelyben a minőség fontosabb a mennyiségnél – mondja Nigel Mitchell, a brit kerékpáros-válogatott és a Team Sky dietetikusa. – Ennek megfelelően mindig arra biztatjuk versenyzőinket, hogy egyenek rengetek zöldséget, gyümölcsöt, halat, csirkét, sovány húst és természetesen szénhidrátforrásokat. A teljes kiőrlésű ételekben – kenyérben, tésztában – és a rizsben nemcsak szénhidrát van, hanem vitamin is. Alaptétel, hogy ha nem bonyolítjuk túl a dolgokat, és igazi ételeket eszünk, a teljesítményünk is jobb lesz. Az ideális étrend szerint a nap minden étkezése legyen egyszerű és hatékony.”

Nigel Mitchell szerint tehát napközben egyszerű ételeket kell fogyasztanunk, és arra is figyelmeztet, hogy amikor éppen nem edzünk, két-három óránként fogyasszunk fél liter folyadékot.

A világ legegyszerűbb bringás menüje

Nézzük, mit tartalmaz az étrend, amelyet a szakember állított össze kerekeseknek!

Reggeli: zabkása és tojás
Tízórai: gyümölcs vagy joghurt
Ebéd: Szendvics teljes kiőrlésű kenyérből vagy héjában sült krumpli vagy az előző napról megmaradt tészta
Uzsonna: gyümölcs vagy egy zacskó sótlan mogyoró
Vacsora: Csirke vagy hal vagy másmilyen sovány hús tésztával, rizzsel vagy zöldséggel
Lefekvés előtt: egy pohár tej

Természetesen egy idő múlva változtathatunk az étrenden aszerint, hogy mennyit mozgunk, edzünk, illetve milyen éhesek vagyunk. Ennek megfelelően bűntudat nélkül növelhetjük az adagokat anélkül, hogy veszélyeztetnénk teljesítményünket. A fenti étrend előnye, hogy kiegyensúlyozott, nem tartalmaz különleges, drága, szokatlan összetevőket.

Parti András háromszoros hegyikerékpáros olimpikonunk a zabkását és annak különböző variációit eszi reggelire, és ha lehet, kerüli az olyan ételeket, mint a csülkös pacal… Nincs ezzel másképpen Valter Attila Tour de Hongrie-bajnokunk sem, aki szintén a zabkását részesíti előnyben, ám ha éhes marad, megeszik egy szendvicset is, mivel reggel viszi be a legtöbb kalóriát. Valter Attila kedveli a vegetáriánus ételeket is, kedvence a zöld pesztós tészta.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.