Megbukott a doppingteszten az Európa-bajnok belga cyclo-cross sztár

Bombaként robbant a hír Belgiumban: Toon Aerts pozitív doppingtesztet produkált.

Az egyik legjobb cyclo-cross versenyző, a Baloise Trek Lions Európa-bajnok bringása a hatodik helyen végzett a januári fayetteville-i világbajnokságon, ám most nem a teljesítményével került a hírekbe. Az egyik meglepetésszerű tesztelésen letrozolt találtak a szervezetében, amely tiltólistás. A csapat hivatalos közleményben jelezte, jelenleg a B-minta eredményére várnak, ami több hétig is eltarthat. A Baloise Trek Lions kiállt versenyzője mellett, s bíznak benne, hogy Toon Aerts ártatlan.

„Teljesen felfordult az életem − idézte a Sporza a kiváló cyclo-cross versenyzőt. − Olyan üzenetet kaptam, amit egyetlen sportoló sem szeretne kapni. Január tizenkilencedikén az otthonomban, versenyen kívüli ellenőrzés során vett vizeletmintámban tiltott szert találtak. Fogalmam sincs, hogyan történhetett meg. Sohasem hallottam még a letrozolról, azt sem tudom, hogy kerülhetett a szervezetembe. A csapattal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy addig nem versenyzem, amíg nem tisztázódik az ügy.

Aki ismer, az tudja, pályafutásom során mindig a dopping ellen voltam, és mindent megtettem, hogy példát mutassak. Mindent elkövetek, hogy bizonyítsam az ártatlanságomat, és tisztára mossam a nevem.

A B-minta eredményének megérkezéséig nem nyilatkozom. Arra kérem a sajtót, hogy tartsa ezt tiszteletben.”

A belga bringás korábban két világkupát nyert, háromszor volt világbajnoki bronzérmes, s 2016-ban Európa-bajnok lett. A kialakult helyzet sokkolta a belga rajongókat, ám egyelőre hisznek Toon Aerts ártatlanságában.

„A letrozol elősegíti az izomépítést és a regenerációt − mondta a Sporzának Peter Van Eenoo doppingszakértő. − Az intenzív edzések időszakában elég jól jön, ráadásul gátolja a tesztoszteron és anabolikus szteroidok lebomlását. Kétezerhúszban tizenhét hasonló eset volt a világon, manapság gyakori szernek számít. Persze előfordul, hogy a sportolónak van igaza, és lehet, hogy valamilyen táplálékkiegészítővel került a szervezetbe. Ez nem jelenti azt, hogy Toon Aerts bizakodhat.”

Toon Aerts

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.