Őszi bringás programok

Hamarosan beköszönt a tél, ősszel azonban még számos izgalmas kerékpáros-esemény várja a bringázni vágyókat. Vízi Barnabást, a honi szövetség főtitkárát kértük meg, segítsen eligazodni a programok sűrűjében.

Idén is népszerűnek bizonyultak a hegyikerékpáros cross country szakág versenyei, amelyekből ebben az évben már csak keveset láthatunk. A Magyar Kerékpáros-szövetség idei utolsó eliminátor-versenyét október 23-án rendezik meg Szekszárdon, október 26-án pedig Debrecenben tartják az évad utolsó diákliga-futamát.

„A diákliga, valamint az eliminátor-versenyek esetében elsősorban az utánpótlás-nevelésre, valamint az utánpótlásbázis szélesítésére helyezzük a hangsúlyt – kezdte őszi program-beharangozóját Vízi Barnabás. – Ezeken a felnőtt szakág topversenyzői már nem indulnak el, gyerekek viszont annál többen. Mint minden más sportágnak, így nekünk sem könnyű gyerekeket toborozni. Elsősorban azért, mert a kerékpársport rendkívüli erőfeszítést és fájdalomtűrést igényel. El kell felejtenünk a régi toborzási módszereket, miszerint bemegyünk az iskolákba sportágat népszerűsíteni, és ezt követően »ömlenek« a klubokhoz a gyerekek. Ehelyett több utánpótlásligát indítunk el, amelyeken a gyerekek próbára tehetik magukat.”

Legkevésbé sem meglepő, hogy a gyerekek között olyan népszerűek az eliminátor-versenyek, amelyek az XC és az XCO szakág jegyeit egyaránt magukon viselik. A résztvevőknek speciálisan kiépített pályán, akadályokon – farönkökön, szlalomokon – kell sikeresen túljutniuk.

Tudásszinttől függetlenül a sikerélmény még a legkisebbek között is garantált.

„Az utóbbi években az XCO szakágban megnehezítették a pályákat. Ma már egy átlagos pálya olyan nehézségű, mint amilyen a downhill volt tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Manapság már nemcsak a fizikai erő, hanem a technikai tudás is legalább annyira számít” – magyarázta a főtitkár.

Ugyancsak izgalmasnak ígérkezik a Kecskemét melletti hegyikerékpáros tájékozódási túra, amely elsősorban a szabadidő-sportolókat szólítja meg. A verseny rendezőinek nem titkolt célja, megmutassák a kiskunsági régió impozáns természeti szépségeit és változatos arcát – mindezt bringázás közben!

A gyerekek és a felnőttek is megtalálhatják a nekik való őszi kerékpáros programot (Fotók: AFP)

Nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a ciklokrossz (terepkerékpár), amelyet nemcsak a versenyzők, hanem a nézők is élveznek. A sportág szerelmeseit a sár és az eső sem riasztja vissza. Sőt!

„A szakág nálunk is töretlenül fejlődik, hagyományai régre nyúlnak vissza. Az extrémsportokra hasonlít kissé, talán ezért is olyan népszerű. Ez az egyetlen szakág, amely télen is űzhető, a szezon novemberben kezdődik és a tél végig tart. A terepkerékpár-versenyek gyorsak és intenzívek, általában fél-, vagy egy órán keresztül tartanak. A ciklokrossz egyike azon szakágaknak, amely óriási tömegeket vonz világszerte: nemcsak a gyerekek, hanem a felnőtt korosztályok körében is egyre népszerűbb. Számos versenyzőt ismerek, aki nyár végétől már az ősszel kezdődő szezonra készül” – emlékeztetett a főtitkár.

AZ ŐSZ HÁTRALÉVŐ KERÉKPÁROS-VERSENYEI
Október 23.: MKSZ-Kométa eliminátor-versenysorozat (MTB XC), Kaposvár
Október 26.: Decathlon kerékpáros diákliga (MTB XC), Debrecen
Október 27.: 3. Decathlon Borsodcross (cyclocross MK), Miskolc
November 3.: 10. Kolorcross (cyclocross, MK), Kazincbarcika
November 9.: Bokodi Kupa (művészkerékpár), Bokod
November 10.: Civis-Clean (cyclocross), Tiszaújváros
November 16.: 651 árkon-bokron kerékpáros tájékozódási túra (MTB XC), Ballószög
November 23.: Téli Kupa (kerékpárlabda), Tata

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A shintyben mindent szabad, de a labdát rúgni tilos!
Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.