Terepen jobb eredményei vannak, de úgy döntött, az országúti lesz a fő szakága

A fiatal Kárpáti Bálint terepen és országúton versenyez, ám idővel el kell döntenie, melyik bringás szakágra fektet nagyobb hangsúlyt – van is már elképzelése róla.

Kárpáti Bálint egyszerre versenyez országúton és terepen, ám úgy érzi, hiába megy jobban neki az utóbbi, előbbiben képzeli el hosszú távon a jövőjét.

„Kilencévesen kezdtem el bringázni – mondta a 16 esztendős Kárpáti Bálint. – Kőbányán volt egy kerékpárostábor gyerekeknek, elmentem, ám akkor még nem volt normális biciklim. A táborban kaptam egyet, s rögtön megtetszett a sport. Akkor mondták, hogy van lehetőségünk náluk edzeni és bringázni, s a következő tréningen már ott is voltam.”

Először terepen versenyzett, igaz, akkor még nem volt megfelelő kerékpárja. Az első megméretésére az U11-es korosztályban került sor, és mindjárt dobogós helyezést ért el. Ez még inkább meghozta a kedvét, még jobban megszerette a sportot. Országúton és terepen is versenyez, ám az utóbbit kedveli jobban.

„A januári U19-es cyclo-cross országos bajnokságon második lettem, s a legutóbbi Magyar Kupa-versenyeken is rendre dobogós helyezéseket értem el. Tavaly nyáron jó néhány külföldi országúti eseményre is eljutottam, amelyeken igen erős volt a mezőny, ugyanakkor jó tapasztalatszerzés volt. Minden ilyen lehetőség jó alkalom, hogy egyre tapasztaltabb legyek, tavaly Csehországban és Szlovéniában voltam a magyar válogatott kerettel.

Országúton figyelni kell, hiszen külföldön többen vagyunk egy-egy ilyen eseményen, mint itthon, kint erősebb a mezőny. Terepen tavaly és ebben az évben is voltam már nívós versenyeken, nem olyan régen Szlovákiában jártunk. Az országúti lesz a fő számom. Terepen jobb eredményeket érek el, hiszen jó a technikám, ám hosszú távon az országútiban több lehetőséget látok.”

Elmondta, jól tudja kezelni a meleg helyzeteket, hiszen az eséssel fenyegető szituációkban jól reagál. Az egyik országúti eseményen kicsúszott a kanyarban, aminek következményeképp kettétört az egyik kereke, ám neki nem lett baja.

„Most léptem az U19-be, így a junior Európa-bajnokságra és a világbajnokságra figyelek. Az országúti kontinensviadal Portugáliában, míg a vébé Ausztráliában lesz, remélem, mindkét eseményen ott leszek. Jó esélyem van rá, hiszen tagja vagyok az A-keretnek.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Saját utcájában, ötszáz méterenként futotta le első száz kilométeres távját
Terepbringázással kezdte, majd kipróbálta a terepfutást, és ott ragadt
Szabadesés Rubik-kockával
Számít-e a magasság a testépítésben?
Színészek, sztárok, politikusok, akik szenvedélyes futók is egyben

Videók

Helikopterről ugrani lényegesen nehezebb, mint elsőre gondolnánk
Suhanni a vízen nagyon jó, de nem minden szörfös vár a szélre vagy a hullámra
Játszótér, ami nem a gyerekeké – de melyik felnőtt mer felülni erre a hintára?

Hegymászás

Öt-hatezres mászatlan hegyeket céloz meg a hegymászó-válogatott
Klein Dávid hat év után újra önálló expedíción, célja a Broad Peak megmászása
Elkészült a filmelőzetes Erőss Zsolt elvesztéséről, felesége szemszögéből

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán
Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.