Új edzés: Dombi Tibor óvatos a kutyákkal

Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, hogyan tartják formában magukat. A Debrecen korábbi labdarúgója barátnője és lánya segítségére számít a hét utolsó napján.

Közeleg a vasárnap – a nap, amikor lefutom a maratonit.

Egyedül.

Korábban beszéltünk Lukács Lacival, a Tankcsapda énekesével, hogy együtt megtesszük a negyvenkét kilométert, de végül abban egyeztünk meg, hogy elhalasztjuk. Egyedül azonban nekivágok.

Barátnőm, Rénes Janka és Kami lányom segít majd, autóval végigmentünk a tervezett útvonalon, és megbeszéltük, körülbelül mikor és hol várjanak a frissítőkkel.

Nagyon sok embert láttam kint, ami azért nem a legjobb hír ezekben a napokban, de a terveim szerint kora reggel indulok, már hét óra előtt eldördül a képzeletbeli startpisztoly – akkor biztosan sokkal kevesebben lesznek odakint. Átlagosan négy perc ötvenkét másodperces ezreket tervezek, meglátjuk, hogyan sikerül.

A heti edzésmunka is a vasárnaphoz igazodik, kedden kilenc, csütörtökön hat, szombaton három kilométer az előírás, közben pedig itthon saját testsúlyos gyakorlatokat végzek. Szerencsém van, Janka az Elite Fittness edzője, a neten tart órákat mostanában, így az edzésmunkámat nagyszerű szakember felügyeli. Fekvőtámaszok, felülések, combizom-erősítő gyakorlatok, sokféle van, és érzem is, mennyire hasznos.

A pulzus hirtelen emelkedéséről is tudnék mesélni – bár ezt nem ajánlom senkinek. Amikor a Loki utánpótláscsapatával Törökországban edzőtáboroztunk, az első nap reggelén lementem futni, kellemes idő volt, még nem kelt fel a nap, amikor hirtelen iszonyú hangos ugatással négy nagyobb testű kutya rohant utánam.

 

Megijedtem.

Gyors vagyok, de azt hiszem, nem volt opció, hogy elszaladjak előlük, a falusi gyermekkor tapasztalatai ugrottak be, vagyis szembefordultam velük, vicsorogtam, kiabáltam. Kettő hátrahőkölt, de kettő még mindig nagyon ugatott, fenyegető volt a helyzet, aztán elindultam lassan feléjük, akkor megfordultak és végül eloldalogtak.

Meleg helyzet volt, s később megtudtam, a törökök szeretik a kutyákat, etetik őket, foglalkoznak velük, csak a lakásba nem engedik be, ezért rengeteg kóbor kutya mászkál az utcákon. Az edzőtábor további időszakában, amikor busszal mentünk edzeni, mindig láttam kutyákat az utcán, ezért át kellett gondolnom, merre futok.

Megúsztam az ijesztő kalandot, remélem, vasárnap senki sem ugat majd meg, ha nekivágok a maratoni távnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.