A kihívás napja Tihanyban, azaz cseppnyi szabadság a gyermeknap előtti szombaton

A teljesítménytúrához és akadályversenyhez csak hasonlító szabadidőprogramok széles tárházával várják az érdeklődőket május 28-án.

Igazi nagy kihívásra készül a Tihany Sport és Szabadidő Egyesület május 28-án, a gyermeknap előtti szombaton. Az esemény a félsziget egész területét érinti, ahol a résztvevőknek különböző állomásokon sportspecifikus feladatokat kell végrehajtaniuk. Ilyen például az elektromos kerékpár a Balaton Bike Tours-ponton, a kalandpark, vagy úszás, kajak és vízibicikli a Sajkodi-strandon. De lesz lehetőség nordic walkingra, jógára is egy-egy állomáson, és a Levendula Ház is kínál programokat. Az egyes állomásokat futva, túrázva, sétálva vagy kerékpározva lehet megközelíteni.

„Ez egy különleges, szezonnyitó outdooresemény, amely a szabadidőprogramok széles tárházát kínálja az embereknek – mondta Marsó Barna főszervező, aki hozzátette, az esemény nem teljesítménytúra, nem is akadályverseny, inkább valahol a kettő között helyezkedik el. – Lesznek gyors, aktív elemek, de lesznek »lazulj el« típusú programok is, mint például a jóga. Lesznek benne erőelemek, meg élményelemek is, például lovaskocsizás. Az eredményes teljesítéshez, amelyért egyedi befutóérem is jár, a kilencből minimum öt kihívásponton kell pecsétet szerezni.”

A nem mindennapi esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a mozgás örömére, a természet szeretetére és az egészséges életmód fontosságára. Bárki nevezhet, családoknak, baráti társaságoknak is nagyszerű program. Elsősorban az általános iskola felső tagozatától várják a diákokat. Reggel 8 órától délután öt óráig tart a kihívás, de érdemes figyelni a honlapot, mert egyes szolgáltatások csak bizonyos időintervallumban lesznek elérhetőek.

Fotók: redphoto.hu

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Úszás után ultrafutás – bemutatjuk a Spartathlon kajmán-szigeteki indulóját
Ételmérgezést kapott, de így is megnyerte a hatnapos világkupát
Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra
A nehézségek ellenére remek győzelmet aratott Balatonfüreden Beda Szabolcs
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a tésztáról

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.