Fontosabb események a 37. héten!

Hétvégén a 23. Nagy Sportágválasztó lehet a legnagyobb tömeget megmozgató esemény, de a triatlonosok biztosan Balatonfüredre utaznak, míg a futók Dorogra, Debrecenbe vagy Velencére.

Futás

Szeptember 14., péntek – Budapest

A BSI csepeli futónagyköveti csoport rendezésében a nyári remek hangulatú esti futóverseny után újabb kihívás, a helyszín és a távok ugyanazok a csepeli Kis-Duna-parton.

 

Sportágválasztó

Szeptember 14–15., péntek–szombat – Budapest

Több mint száz sportág, húszezer látogató, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok. Ez mind a budapesti Nagy Sportágválasztó, amelyet már 23. alkalommal rendeznek meg a Merkapt Sportközpontban. (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a) két napon keresztül 9 és 17 óra között várják a látogatókat, a belépés ingyenes. Az eseményen a sportágak bajnokaival személyesen is találkozhatnak, s akár együtt is sportolhatnak.

 

Triatlon

Szeptember 14–16., péntek–vasárnap – Balatonfüred

Idén már a 7. Balatonman Füred-triatlonversenyt rendezik meg férfi, női és váltó kategóriában. Egyéniben négy táv közül lehet választani, s némi nehézséget jelent, hogy a futó- és kerékpárkört ebben az évben új nyomvonalon rendezik meg. Az előnevezést elmulasztók pénteken a helyszínen pótolhatják, de 5000 forinttal drágábban.

 

A futók és kerékpárosok számára új nyomvonalat találtak ki a szervezők.

 

Futás

Szeptember 15., szombat – Dorog

A Dorog Futófesztivál 9.30-tól 17 óráig tart, idén kilenc versenyszám közül lehet választani. A Buzánszky Jenő Stadionban lesz a versenyközpont, illetve a gyermek és felnőtt utcai futóversenyek, a közeli Gete-hegyen rendezik a terepfutóversenyt, míg az Öböl Music Beachen a gyermek és felnőtt akadályfutást. A távok a következők: 300 méter óvodásoknak, 800 méter 1. és 2. osztályosoknak, 1800 méter 3. osztályosoknak, hét kilométer 14 év felettieknek, 14 kilométer a Gete Trail, kizárólag 14 éves kor felett, 21 kilométer szintén 14 év felettieknek, 1.5 kilométer hétéves kor alattiaknak, 3 kilométer 7 és 14 éves kor közöttieknek, illetve 4.5 kilométer 14 éves kor felettieknek.

 

Futás

Szeptember 15., szombat – Budapest

Első felkészítő futás a 33. SPAR Budapest Maratonira. A több mint 30 kilométeres távra indulás 9 órakor a csepeli Papírgyár elől. Az Akácfa utcai kiserdőben még egy tanösvényen is lehet futni, végül a Katalin-tó mellett a résztevők visszajuthatnak a kiindulási ponthoz. Nem verseny, vagyis futás szabad tempóban, a táv teljesítése a cél.

 

Futás

Szeptember 15., szombat – Szigliget

Félmaratoni fesztivál, immár harmadik alkalommal. Rajt délben, s a 21 kilométer mellett hat és kilenc km-es távon is lehet indulni, de indítanak futamot párosban és hármas csoportban is. Mindeközben a versenyközpontban szaunaház várja az érdeklődőket, de strandolási lehetőség, keszegezés, süllőzés és gyermekmegőrző is színesíti a fesztivált. A nevezési létszám maximum 2500 fő.

 

Futás

Szeptember 15–16., szombat–vasárnap – Velence

Huszonnégy órás ultrafutóverseny a velencei vízi várban, forgalomtól elzárt területen. Az útvonal térköveken és döngölt murvás úton halad a strand területén belül, körverseny, egy kör 1052 méter. A pályán csak részben van közvilágítás, ezért fejlámpa viselése sötétedés után kötelező! A szervezők hat és 12 órás betétszámra is lehetőséget adnak. Valamennyi verseny szombaton 10 órakor rajtol.

 

Futás

Szeptember 16., vasárnap – Balatonfüred

Az egész hétvégés triatlonverseny betétszámaként tartották nyilván az úgynevezett őszi futamot, de ezúttal önálló eseményként, vasárnap rendezik meg. A félmaratoni táv szintideje 2 óra 45 perc, míg a 7 és 14 kilométeres távon indulóknál nincs ilyen megkötés.

 

Horgászat

Szeptember 16., vasárnap – Kiskunlacháza, Dömsöd

Horgászverseny kizárólag hölgyeknek a Préri-horgásztónál. Előnevezés szeptember 15-ig lehetséges, a hónap első napján azonban a maximális 24 férőhelyből 18 már betelt. A verseny itt is 8 és 15 óra között tart.

 

Ezúttal hölgyek próbálkozhatnak.

 

Futás

Szeptember 16., vasárnap – Debrecen

Rajt a Nagyerdei Stadion rendezvényterétől. A maratonit választók 9 órakor, a gyermekfutóversenyen kijelölt 1.2 és 2.4 kilométeres távon indulók 9.30 órakor, a félmaratonisták 10 órakor, míg a negyedmaratonit választók 10.10 órakor startolhatnak. A pálya talaja változó minőségű erdei út, homok és föld. A negyedmaratonin 14, a félmaratonin 16, míg a maratonin 18 év alattiak nem indulhatnak, ugyanakkor a gyermekek között az 1.2 km-es távon a 8, a 2.4 km-es távon pedig a 9–13 éves korosztály indulhat.

 

Futás

Szeptember 16., vasárnap – Sátoraljaújhely

Terepverseny a Zemplénben, a rajt egységesen 10 óra a Kossuth térről. Egyéniben 3.85, 10 és 21 kilométer között lehet választani, míg a háromfős csapatban indulóknál a 3.85 km-t 14 év alatti fiúk és lányok teljesíthetik, a 21 kilométert pedig 14 év felettiek.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Disznóbendő-rugdosástól az Európa-bajnokságig
Csordás Csaba ezerszer futott fel az Írott-kőre
Hogyan eddzünk a kánikulában? Schwarzenegger tippjei a nyári edzésekhez
A kisbabájával állt fel a dobogóra, mert mindketten megérdemelték a tapsot
Úgy taktikázott, hogy ne szálljon el a pulzusa, pályacsúccsal győzött az UTH-n

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.