Heti aktuális: a 6. Ultra Tisza-tó következik

Kelet-Magyarország egyik legszebb természetvédelmi területén 65 vagy 130 kilométer közül lehet választani, de a teljes hétvégét lefedő versenyen rövidebb futamokat is rendeznek.

Futás

Július 2., szombat – Verőce

Éjszakai terepfutóverseny a Börzsönyben. Három táv (16, 27, 50 km) közül lehet választani, rajt és cél Verőcén. Mivel a rajt időpontja 19 és 20 óra, a futás első óráiban az erdei naplementét is lehet élvezni. A verseny útvonalát a rajttól a célig egyedi fényvisszaverős szalagozással jelölik a szervezők. Létszámlimit 16 és 27 kilométeren 200-200 fő, 50 kilométeren csak 100 fő. Részvételi feltételek, nevezési lehetőségek, részletesebb információk az esemény weboldalán.

 

Kerékpározás

Július 2., szombat – Hosszúhetény

Kerékpáros teljesítménytúra a Mecsek Ringnél, hagyományos kerékpárral és e-bike-kal. Rajt 11 órakor, a két távra (42 és 91 kilométer) 1500, illetve 3000 forint a nevezési díj. Útzár nem lesz, vagyis az útvonalon a KRESZ szabályai érvényesek. Minden fontos információ itt megtalálható.

 

Futás

Július 2., szombat – Budapest

A 28. K&H mozdulj! futóestet rendezik Budapest szívében, a versenyközpont és a rajt-cél terület a Hősök tere. Az 5 és 10 kilométeres távokat 18.30-kor, a félmaratonit és a háromtagú félmaratoni váltót 20.30-kor indítják. További részletek itt, míg a nevezési lehetőség itt érhető el.

 

Futás, kerékpározás

Július 2–3., szombat-vasárnap – Tiszafüred

Ismét Ultra Tisza-tó 65 és 130 kilométeren, immár hatodik alkalommal. A szervezők nem változtattak a tavalyi útvonalon, amely érinti az új hidakat is. Versenyközpont Tiszafüreden a szabadstrand melletti Morotva kerékpáros-pihenőben. Egyéniben mindkét táv választható, csapatban és bringázva viszont csak a hosszabb. Vasárnap rendezik az 5, 10 és 21 kilométeres rövid távokat. Információk, nevezései feltételek, árak, frissítési pontok megtalálhatók az ultratiszato.hu weboldalon.

 

Kajakozás

Július 2–3., szombat-vasárnap – Baja

Hétvégi kajaktúra a Gemenci-erdőben. Találkozó 10 órakor a Nagy-Pandúr-szigetnél, pontos helyszín e-mailben a szervezőktől. Első nap rövid oktatás után vízre szállás, visszaérkezés késő délután a kiindulási pontra. Ha alacsony a vízállás, a túra rövidebb lesz, aki bírja, rövidebb gyalogtúrát tehet a Pörbölyi Titánhoz, Magyarország legvastagabb törzsű fájához. Második nap bográcsozás is szerepel a programban, részvételi díj 6500 forint naponta, aki egyben fizeti a két napot, annak 12 ezer forint, de kilencéves korig csupán 3500 forint. A részvételi díj tartalmazza a hajó, evező, mentőmellény, vízhatlan tároló, szervezés, túravezetés, bográcsozás díját. Lehetőség van csak egyik napra is csatlakozni. Jelentkezés és bővebb információ az info@bodritura.hu e-mail címen vagy a 20/287-7203-as és a 70/418-5650-es telefonszámokon.

 

Túrázás

Július 3., vasárnap – Simontornya

Barlangászás Aggteleken, indulás Simontornyáról a Tulipán Étterem elől, a kora reggeli órákban. Az indulási időt az utazás hetében pontosítják a szervezők a jelentkezőkkel. Simontornyán a központi buszmegállóban lesz lehetőség felszállni a buszra, illetve még Sárbogárdon, Cecén, Mezőfalván, Nagyvenyimben és Dunaújvárosban. A barlangtúra hossza egy kilométer és nagyjából egy óra. A barlangban a hőmérséklet tíz fok, vagyis ennek megfelelő meleg ruha és túracipő ajánlott. Hazaérkezés az esti órákban. Részvételi díj 18 600 forint, amely nem tartalmazza az Aggteleki-barlang belépőjét. Felnőtt 3200, diák és nyugdíjas 2400 forint. Érdeklődni és jelentkezni a 20/507-9794-es vagy a 74/680-715-ös telefonszámon lehet Pápainé Tóth Annánál.

 

Supozás

Július 3., vasárnap – Tata

SUP-túra a tatai Öreg-tónál. Találkozó 15.30-kor a Fáklya utcában a Faló büfé utcájának végén, a nyilvános parkolóban, vízre szállás 16 órakor. A túra nagyjából 4 órás, regisztráció a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen szükséges, részvételi díj 10 ezer forint, saját deszkával érkezőknek 4500 forint. További információ a 20/437-8733-as telefonszámon. Bérelhető SUP-ok száma: 16.

 

Futás

Július 3., vasárnap – Diósjenő

Börzsöny Trail 8.6, 19 és 30 kilométeren. Csóványos, Nagy-Hideg-hegy, Oltárkő, Rakodó, Nagy-Mána – az útvonal nem érint lakott területet. Részletek, nevezések, távok, térképek itt megtalálhatók.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Gyerekharisnyába töltött jéggel hűtötte magát az idei Korinthosz győztese
Arnold Schwarzenegger szerint a profi testépítés túl veszélyessé vált
Vegyes, kiegyensúlyozott táplálkozással segíthetjük immunrendszerünk védelmét
Életveszélyes síelés hétezer méterről, észrevehetetlen gleccserrepedések között
Egy verseny, ami a nehézségek ellenére is elvarázsolta Zétényi Szvetlanát

Videók

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni
Ami a tökéletes szlalomhoz kell: vízisí és egy kristálytiszta reggel
Száguldás a világ leggyorsabb kötélpályáján

Hegymászás

Halála előtt nevet adott gyermekének – az Everest egyik legnagyobb tragédiája
Három év után újra magyar síalpinista próbálja megsíelni az Ibn Szína-csúcsot
Klein Dávid bajba jutott mászóknak segített, és nem jutott fel a Broad Peakre

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.