Heti aktuális: Kékes Csúcsfutás az aszfalt mellett már terepen is

A klasszikus, 11.6 kilométeres táv 671 méteres szintemelkedéssel a szerpentin mellett lefutható az erdőben is.

Kajakozás

Augusztus 23–28., kedd-vasárnap – Fonyódliget

Augusztus utolsó hetében rendezik meg a Balaton-kerülő teljesítménytúrát. Találkozó 23-án reggel Fonyódligeten, a napi távok nagyjából 2535 kilométer között lesznek, a teljes táv 180 kilométer, közepes és haladó nehézségű szinten lévők jelentkezzenek csak. Szállás minden nap kempingben, sátorban, esetleg bungalóban, esténként közös bográcsozással. Részvételi díj 49 500 forint, amely tartalmazza a vezetést, a szervezést, a hajóbérlést lapáttal, mentőmellénnyel. Jelentkezés és bővebb információ a 20/287-7203-as vagy a 70/418-5650-es telefonszámokon, illetve az info@bodritura.hu email címen.

 

Kerékpározás

Augusztus 25–28., csütörtök–vasárnap – Gyenesdiás

Csodaszép panorámák, végeláthatatlan szőlőültetvények, zseniális erdei utak, igazi örömbringázás egy egész hétvégén keresztül. Ez egy alternatív Balaton-kör, a tömött balatoni bringaút és a turisták tömege nélkül, tele élményekkel. Rajt és cél a helyi Természet Házánál. A Balaton Bike Derby nyugati irányban kerüli meg a tavat, szállások foglalása kempingekben az éjszakák számának megjelölésével a hello@klnd.eu email címen lehetséges.

Fotó: shutterstock

 

Túrázás

Augusztus 26., péntek – Budapest

Éjszakai túra 18 órai indulással a Farkaserdőben. A rajt megközelítése: a Lehel tér vagy Újpest-központ metrómegállótól a 14-es villamossal az Atlétikai stadion megállóig kell utazni. Onnan pár lépés a Külső-Szilágyi út és az Erdősor út sarka. Íróeszköz és zseblámpa kötelező felszerelés. Előnevezés nem szükséges, minden egyéb információ a Stabil Sportegyesület oldalán megtalálható.

 

Futás

Augusztus 27., szombat – Mátrafüred

A Kékes Csúcsfutás az egyik legszebb és legnehezebb hazai futóverseny, amelyet nem pusztán a kihívás, hanem a gyönyörű környezet is emlékezetessé tesz. Mátrafüred és Kékestető között 671 méter szintemelkedéssel és 11.6 kilométerrel kell megbirkózniuk a jelentkezőknek. Rajt 11.15-kor. Az útvonal egy százméteres szakasz kivételével végig emelkedik, sőt a nyolcadik kilométertől meredekre vált. A megszokott aszfaltos mellett idén terepen is lehet teljesíteni a távot.

 

Túrázás, futás, kerékpározás

Augusztus 28., vasárnap – Ballószög

Nyakvágó teljesítménytúra, amely futóbarát, tehát az ellenőrzőpontok nyitva tartásánál a szervezők figyelembe veszik, hogy gyorsabb „túrázók” is indulnak. A korábbi évekhez képest változtak a távok, a terepfutók 3, 7, 14, 22.5 és 42.2 kilométer közül választhatnak, gyerekeknek rendeznek 400 méteres futamot, míg a bringásoknak ott a 22.5 vagy a 42.2 kilométer.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.