Heti aktuális: kerékpártúra az autópályán!

Egyszeri és megismételhetetlen program vár a bringásokra Körmend és Vasszentmihály között, ahol az átadás előtt álló M8-as sztrádán rendeznek versenyt. További fontosabb események a 40. hétről!

Kerékpározás

Október 8–10., péntek-vasárnap – Baja

Duna, Dráva, Mecsek, Villány – mindez három nap alatt kerékpárral. Találkozó péntek 10 órakor Budapesten a Váci út 193. szám előtt. Érkezés Bajára, ahonnan első nap 70 kilométeres tekerés vár a résztvevőkre Mohács, Bóly és Villány érintésével. Másnap Villánytól Orfűig 103 kilométer a táv a Dráva-part érintésével. Harmadik nap Orfűtől Szekszárdig 88 kilométer, de az ötös skálán mérve négyes erősségű emelkedőkkel is meg kell birkózni. Minden egyéb részlettel, szállásinformációval, közös és fakultatív programmal kapcsolatban a 30/130-2180-as telefonszámon vagy az info@turabaratok.hu e-mail címen kapható információ.

 

 

Futás

Október 9., szombat – Martonvásár

Az idén 251 éve született Ludwig van Beethoven, aki többször járt Martonvásáron, mert kötődött az ott élő Brunszvik családhoz. A német zeneszerző emlékének adóznak a szervezők a váltófutással, amelyet a helyi Horváth Ottó Sportközpont körül rendeznek meg. Rajt 9 órakor, de 19 óráig bármikor lehet érkezni. A táv minimum egy kör, vagyis 800 méter, azon felül ki amennyit bír. Korhatár és részvételi díj nincs. Az esemény fővédnöke Bérces Edit ultrafutó-világbajnok!

 

Futás

Október 9., szombat – Budakalász

Őszi tófutás, nevezés 9 órától, rajt 10 órától kategóriánként. Az Omszki-tó körül 1 vagy 2 kört kell megtenni, illetve lehetőség lesz 10 kilométer teljesítésére is. Utóbbi távnál 12 éves kor felett bárki indulhat, de csak saját felelősségre.

 

Supozás

Október 9., szombat – Dömsöd

Vízitúra a dömsödi Holt-Duna-ágban, nagyjából négyórás a tervezett program. A pontos találkozási címet előző nap küldi ki a szervező e-mailben. Vízre szállás 13.30-kor, úszni tudás feltétel, deszkabérlés 9000 forint, saját felszereléssel érkezőknek csak 4000 forint a részvétel. A túrára jelentkezni a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen lehet.

 

Futás, gyaloglás, kerékpározás

Október 9–10., szombat-vasárnap – Mátraháza

A Kékes 10x őszi fordulóját rendezik meg ezen a hétvégén. Útvonal: Mátraháza–Kékes-csúcskő–Mátraháza, nagyjából 7 kilométer 350 méter szintemelkedéssel és -süllyedéssel, mindezt két óra alatt. Az esemény különlegessége, hogy akár tízszer is lehet teljesíteni, ez esetben több mint húszórás erőpróbával kell számolni, illetve fejlámpa használata a sötétedés miatt kötelező. Nem verseny, a kiválasztott távot futva, kerékpározva vagy gyalogolva is lehet teljesíteni. Előregisztráció szükséges a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen október 6-án éjfélig. Létszámkorlát 99 fő, és a túrán csak előnevezéssel lehet részt venni.

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

Futás

Október 9–10., szombat–vasárnap – Budapest

Kétnapos futófesztivál a 36. SPAR Budapest Maraton. Szombaton a 2.3, az 5 és a 10 kilométeres verseny mellett a váltót és az 500 méteres bulifutamot rendezik meg, másnap pedig a maratoni mellett egy 30 kilométeres futam is lesz. Részletek ezen a felületen megtudhatók.

 

Kerékpározás

Október 10., vasárnap – Körmend

Egyszeri és megismételhetetlen élmény lehet az M8 kerékpártúra, amelyre közvetlenül a gyorsforgalmi út átadása előtt kerül sor. Az újonnan épített szakaszon 10 és 13 óra között rendezik az eseményt Körmend és Vasszentmihály között, az útvonal érinti a Vasszentmihály és Rönök között épített völgyhidat is, emellett lehetőség lesz gyalogosan a völgyhíd alá is ellátogatni. Indulás Körmend, Felsőberkifalu – M8-as út találkozásától (felüljáró, lehajtóág), a táv 30 kilométer. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a létszámlimit 100 fő. További információ az orsegibringasok@gmail.com e-mail címen kapható.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.