Lehet decemberben is via ferratázni?

November 20-án, kedden ismét jelentkezik a Nemzeti Sport Csupasport melléklete, amelyben megírjuk azt is, mit vigyen magával a bátor jelentkező egy vasaltutak-kalandra.

„A hazai via ferrata helyszínek közül a cseszneki és a Cuha-völgyi kicsit zárt, így ott sokkal jobban megmarad a hideg. A tatabányai útvonalak ezzel ellentétben teljesen nyíltak, ráadásul délnyugati fekvésűek, ezáltal ott jellemzően a hó és a jég sem marad meg tartósan” – mondja Csupasport mellékletünkben Kovács Tamás, a magyarországi vasalt utak kiépítője.

4 oldalas mellékletünkben írunk még a decemberi ronda pulcsis futásról, a legizzasztóbb benti edzéslehetőségekről, a sífutás kezdeti lépéseiről, a hazai barlanghelyzetről és egy legendás olasz hegymászóról is, akinek rengeteg társa halt meg az expedíciók során.

November 20-án, kedden tehát újra Csupasport a Nemzeti Sportban!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.