Turizmus és szabadidős sportok: megéri!

Zsámbék felkarolta a szabadidős sportokat, és milyen jól tette: cikkünkből kiderül, mit hozott ez a településnek. November 24-én pedig újra zsámbéki túra a Nyakason!

Azzal nem mondunk újat, hogy a mozgás az egészséges életmód alapja, sőt nem túlzás azt állítani, hogy az élet maga. A futás egyre népszerűbb: felnőtt egy olyan generáció, amely tudatosan mindennapjai részévé teszi a sportot, ismeri és elismeri annak jótékony hatásait. Igény van arra, hogy ezeken a rendezvényeken részt vegyenek.

Az Ötpróba programsorozat az elmúlt évben ismét útjára indult. A rendszeres testmozgásra nevelés egyik csúcsprogramjának számító sorozatban pontokat szereznek a résztvevők, amelyek sapkára, pólóra, hátizsákra, melegítőre válthatók be.

Ezek a sportfelszerelések mindig is külön kategóriát jelentettek, mert a tulajdonosa nem megvásárolta, hanem hosszabb időtávon, több sportágban bizonyított teljesítés után érdemelte ki.

Budapesttől néhány kilométerre, Zsámbékon, a település turisztikai fejlesztésének tervezése találkozott a szabadidősport civilek általi újraélesztésének igényével, aminek eredményeképpen életre kelt a Zsámbékfutás. Olyan „sportétlapot” alakítottak ki, amelynek eseményei tökéletesen illeszkednek az Ötpróba programsorozatban résztvevő sportágakhoz: 2018-ban lehetőség volt túrázni a Töki pincesoron és a Nyakas-hegyen; a futóversenyen az aszfalt mellett ki lehetett próbálni az egyre népszerűbb terepfutás élményét; a nyáron kerékpáron tudtak egy vagy több karikát megtenni a Zsámbéki-medence klasszikus körén; a közeli Bicskén uszodai környezetben volt lehetőség az ötpróbás pontok szaporítására azoknak, akiknek kevésbé komfortos az úszás a természetes vizekben. A kiszemelt távra való felkészülés és maga a teljesítés óriási élményt jelent a résztvevőknek.

Hogy miért volt jó ez a településnek? Zsámbék, Budapesthez való közelsége mellett, három megye (Pest, Fejér, Komárom-Esztergom) határán fekszik a Zsámbéki-medencében, a Nyakas-hegy oldalában. A hegytetőt kényelmes sétával is 20–30 perc alatt el lehet érni kijelölt turistaúton, és fentről csodálatos panoráma tárul elénk – belátni a Zsámbéki-medencét, a Budai-hegység vonulatait. Kitűnő földrajzi adottságait felismerve régiós pontszerző állomást alakítottak ki, amely az ország szinte minden részéről vonzotta a sportolni vágyókat. A település neve felkerült a tömegsport térképére, és ezen keresztül a kísérőkkel együtt csaknem kétezer vendég érkezett a településre, hogy részesei lehessenek a közösen végzett sportélménynek, megismerjék a régiót. A szervezők a futóverseny útvonal-kijelölésénél gondoskodtak róla, hogy mindegyik táv érintse a romtemplomot.

Az internetes látogatottsági adatok szerint havonta átlagosan csaknem 10 ezer olvasó találkozik Zsámbék nevével a szabadidősportnak köszönhetően.

Az élménybeszámolók és a statisztikák alapján egyre többek úti célja a Zsámbéki-medence, a sport mellett pedig igénybe veszik a régió által nyújtott szolgáltatásokat is. Az elért eredményekben jelentős szerepe van annak, hogy a helyi önkormányzat és a Zsámbéki-Medence Idegenforgalmi Egyesület támogatása mellett az egész koncepció megvalósítását olyan civilek végzik, akik mintegy harminc éve élnek együtt a szabadidősporttal. Ők azok, akik a saját hobbijuknak élve dolgoznak a közös élmények átélésére, sportolásra vágyók szolgálatában, támogatva ezzel a település turisztikai fejlesztését.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az Ultra-Trail Hungary győztesének az újabb nagy kihívás a Mont Blanc-futás
Edzés a füles ágyúgolyóval: hatékony, de veszélyes is lehet
Hatszor nyert Mr. Olympiát, de azt mondja, a sok edzésnek semmi értelme
BMX: célkeresztben az Európa-bajnokság és az olimpia
Három gyakorlat, amely kötelező a megfelelő bemelegítéshez

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár
Egy tragédia margójára: a hegymászókat nem megérteni kell, hanem elfogadni

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.