Harmincegy éves volt, lavinabalesetben hunyt el a világbajnok síelő

A félcső legjobbja, Kyle Smaine öt éve vonult vissza az élsporttól, Japánban érte a tragédia.

Halálos balesetet szenvedett Japánban Kyle Smaine, aki 2015-ben félcsőben világbajnok lett a freestyle sí- és snowboard-világbajnokságon. A 31 éves korában elhunyt amerikai sportoló Kaliforniából utazott Naganóba, mert – Instagram-posztja szerint – a japán síparadicsomban kiváló volt a hó minősége. Vasárnap azonban egy eddig nem azonosított társával együtt maga alá temette egy lavina, halálhírét a családja is megerősítette.

A helyi hatóságok korábban riasztást adtak ki a lavinaveszély miatt, ám így sem sikerült elkerülni a tragédiát. A hírek szerint további három síelő is életveszélyben volt, ők azonban lejutottak.

Egyikük huszonöt percig volt a hórengeteg alatt, mielőtt kimentették, majd később a Mountain Gazette-nek azt mondta, hallották a repedés zaját, és akkor már tudták, hogy nagy a baj, úgyhogy azonnal elkezdtek menekülni. Később azt is hozzátette, ő mindössze négy-öt percnek érzékelte azt a húsz percet, amíg a másfél méternyi hótömeg alatt feküdt tehetetlenül.

Kyle Smaine vb-győzelme 2015-ben

Kyle Smaine négy évvel ezelőtt, 2018 februárjában vonult vissza a profi sporttól, elvesztése a versenytársait is mélyen érintette. A kétszeres olimpiai bajnok David Wise úgy fogalmazott, hogy egy barátot vesztettek el a balesetben.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.