Terepultra háromezer méteren

Szeptember 10. és 19. között rendezték meg az olaszországi Aosta-völgyben a Tor des Geants-t, Európa egyik legnehezebb terepultraversenyét, amelynek egyik távja érintett egy 2925 méteren lévő hágót.

Harminc, százharminc, háromszázharminc és négyszázötven kilométeres távokon állhattak rajthoz az indulók az alig háromezer lakost számláló Courmayeur településen, amely Európa egyik legkeményebb terepultraversenyének bölcsője. A legrövidebb táv sem szűkölködött szintkülönbségben, mivel a harminc kilométer alatt 2300 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeniük a futóknak. A négyszáz induló Saint Rhémy en Bosses településen rajtolt, a győztes a francia Sebastien Pesy lett, akinek mindössze 2 óra 46 percre volt szüksége a teljesítéshez.

A futók érintették a 2925 méteren lévő Col de Malatra-hágót, amely a Giro d’Italia-közvetítésekből lehet ismerős.

A százharminc kilométeres útvonal nehézségét jelzi, hogy negyvennégy órás szintidő állt a versenyzők rendelkezésére, igaz, a hosszúság mellé párosult még tizenkétezer méternyi szintemelkedés is. A Gressoney-Saint-Jeanból induló futam jócskán megtizedelte a mezőnyt, a háromszáz indulóból csupán százhúsz célba érkezőt köszönthettek Courmayeur főterén. A szeptember 12-én 21 órakor elrajtoló verseny egyik érdekessége volt, hogy a győztes a szeniorkorosztályból került ki, az olasz Henri Grasjacques 25 óra 42 perc alatt teljesítette a távot.

 

 

A verseny amúgy a két királyi távról nevezetes, amelyen már többször is szurkolhattunk magyar indulóknak. Fridrich László, Rudolf Tamás és Szabó Judit ismert ultrafutónk, az idén azonban egyetlen honfitársunk sem állt rajthoz. Évről évre a legnépszerűbb táv a Tor des Geants, a maga 330 kilométerével, amihez 24 ezer méternyi szintkülönbség is társul. Az indulóknak 150 óra áll rendelkezésükre, hogy a Courmayeurből visszaérkezzenek a rajthoz. Az idén hétszáz fős mezőny rajtolt el ezen a távon, a győztes az olasz Franco Collé 66 óra 43 perc alatt ért célba, de rajta kívül további négyszázharminc futónak sikerült áthaladni a célkapu alatt a megadott szintidőn belül.

 

 

A leghosszabb és legkegyetlenebbnek is nevezhető 450 kilométeres távon mindössze ötvenhatan álltak rajthoz, közülük csak kettő volt nő, és csupán harmincegyen értek. A győztes, a francia Luca Papi egyébként 138 óra 18 perc alatt futotta le a távot.

Fotók: Tor de Geants/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.