Blummenfelt éve volt 2022, de azért Bergere sem panaszkodhat

A norvég sztár hét órán belüli Ironmant teljesített, két világbajnoki címmel gazdagodott, míg francia kollégája Európa- és világbajnok lett.

Szenzációs esztendeje volt a triatlonistáknak a hamarosan lezáruló 2022-es, a színvonalas és változatos versenyek mellett ezt egy különleges és sikeres világcsúcskísérlet tette egyértelművé.

Kezdjük is a sportágtörténeti rekorddal, ami kissé hasonlít a kenyai maratonfutó, Eliud Kipchoge 2019. októberi bécsi bravúrjára, amikor nem hivatalos körülmények között két órán belül futotta le a klasszikus távot: a norvég Kristian Blummenfelt idén júniusban Brandenburgban hét órán belül teljesítette (6:44:25, míg a korábbi legjobbja 7:21:12 volt ) a 3.86 kilométer úszásból, 180.26 kilométer kerékpározásból és 42.195 kilométer (vagyis egy maraton) futásból álló Ironman-erőpróbát, míg a brit Kat Matthews a hölgyeknél nyolc órán belül csinálta meg ugyanezt (7:31:54, a hivatalos rekord 8:18:13). A Blummenfelt mellett induló brit Joe Skipper és a Matthewsszal együtt próbálkozó svájci Nicola Spirig szintén a két álomhatáron belül ért célba, csupán néhány perccel lemaradva a győztestől. Valódi versenyhelyzetben ennek a két mérföldkőnek az elérése korábban senkinek sem sikerült, és kérdéses, valaha előfordulhat-e hasonló.

A németországi eseményen megengedték a négy sportolónak, hogy szélárnyékban tekerjék a kerékpárt, egyedi készítésű felszerelést használhattak, és igénybe vehették profi, sportági specialista irammenők segítségét az úszásnál és a futásnál egyaránt.

Ha már Blummenfelt, a tavalyi tokiói olimpia győztese májusban Ironman-világbajnok lett, ezzel első triatlonistaként tudta egy éven belül elhódítani a két címet – a St. George-ban rendezett verseny a tavaly elmaradt világbajnokságot pótolta. Az év második felében sem csökkent a lelkesedése, előbb bronzérmet szerzett 2022 második, immár valóban 2022-hez tartozó Ironman-világbajnokságán október 8-án a hawaii Konában, aztán három héttel később ismét St. George-ban féltávú, vagyis 70.3 világbajnok lett. St. George a világ egyik legnehezebb pályája, jelentős szintkülönbségeket kell leküzdeni, ami a talán nem a leggyorsabb, de cserébe elképesztően szívós Blummenfeltnek van kitalálva.

A konai viadalt Blummenfelt bergeni edzéstársa, honfitársa, barátja, Gustav Iden nyerte, aki 2019-ben és 2021-ben féltávú világbajnok lett, ám a májusi pótolt vb-t betegsége miatt kihagyta, míg a 2022-es féltávú Ironman-vb-t a futás során feladta.

Ejtsünk szót az olimpiai távról is, amelynek mindkét fontos trófeája a francia Léo Bergere kezébe került. Előbb augusztusban megnyerte az Európai Játékok keretében megrendezett müncheni Európa-bajnokságot (a ragyogóan versenyző Lehmann Csongor a három francia dobogóstól alig lemaradva szerzett bravúros negyedik helyet), aztán mindent elsöprő futást bemutatva hatalmas meglepetésre a triatlon-világsorozat Abu-Dzabiban rendezett novemberi záró állomásán sem volt nála jobb, így a sokkal esélyesebb új-zélandi világelsőt, Hayden Wilde-ot és a brit Alex Yee-t is felülmúlva világbajnoki címet szerzett (a címvédő Blummenfelt nyolcadikként zárt ezen a versenyen). A hölgyeknél a regnáló olimpiai bajnok, a bermudai Flora Duffy győzött, aki rekordot jelentő negyedik alkalommal lett világbajnok.

Nyitó képünkön Kristian Blummenfelt

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.