117 kilométer túra a tökéletes fényképért

Dave Morrow három napos túrára indult a hegyekben azért, hogy elkészítsen néhány régóta vágyott fotót. Útját videón dokumentálta, amelyen tippeket adott kezdő fotósok számára is.

Mindenkit más motivál, amikor túrázni kezd. Akad, aki egy kellemes sétát szeretne tenni az erdőben, hogy kiszellőztesse a fejét vagy együtt legyen a családjával, más teljesítménytúrára akar felkészülni, és azért járja az erdőt, hogy minél jobb legyen az erőnléte. És vannak, akik fényképezőgépüket a nyakukba akasztva vadásznak a megismételhetetlen pillanatokra. Utóbbiak táborát gyarapítja Dave Morrow, aki a Youtube-on osztotta meg a világgal az egyik ilyen túrája összefoglalóját.

Ennek során 73 mérföldet, azaz közel 117 kilométert gyalogolt, hogy egy előre eltervezett helyen a tökéletes fényképet elkészítse.

A férfi lélegzetelállító tájakat mutat be nézőinek, weboldalán pedig hasznos tippeket ad kezdőknek a profi tájképek elkészítéséhez.

„Az egyik legfontosabb, amiről előzetesen tájékozódni kell a tájképek készítéséhez, az időjárás – mondja a videóban Dave Morrow. – Ha meg is van, hová szeretnénk menni fényképezni, olyan időpontot kell választanunk, hogy az a képekhez megfelelő legyen. Rendszeresen ellenőrizzük az előrejelzéseket, mert gyakran változhatnak. Két-három nappal előre már jórészt pontosak, de közvetlenül az indulást megelőzően is érdemes rájuk pillantani. Ha több napos túrára megyünk, olyan helyen állítsuk fel a sátrunkat, ahonnan a napfelkeltét és a napnyugtát is jól le tudjuk fotózni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Magyarországon rendezik a szumó Európa-bajnokságot
Vasárnap eljön a nagy nap: a Szerelmes Füreddel megkezdődik a hazai futóidény
Idén kihagyja az országos bajnokságokat, ám Németországban is folytatja a futást
Otthoni körülmények között, könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz
Jelmezes futás és téli Balaton-átúszás is szerepel a februári programkínálatban

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.