A „halálos” buszt kereste, folyóba fulladt

Az Út a vadonba című film hatására indult túrázni férjével egy 24 esztendős nő Alaszkában, de nem érte el célját, mert mielőtt megtalálta volna a járművet, elmerült a Teklanika folyóban.

Jon Krakauer tollából 1996-ban jelent meg az „Út a vadonba” című könyv, amely ugyanezzel a címmel 2007-ben filmes feldolgozást is kapott. A mű Chris McCandless tragikus történetét meséli el. A fiatal férfi, miután 1990-ben lediplomázott, szétosztotta minden vagyonát, és teljesen új életet kezdett. Stoppal beutazta Észak-Amerikát, miközben embert próbáló élményeket keresett. Egy zsák rizzsel, egy puskával és kedvenc könyveivel felszerelkezve 1992-ben vágott neki az alaszkai vadonnak, hogy megpróbáljon önállóan élni.

Hónapok elteltével vadászok bukkantak rá a holttestére egy elhagyatott, Fairbanks Bus 142 típusú buszban. A hivatalos jegyzőkönyv szerint halálra éhezett.

Miután Chris McCandless története könyvben és filmben is megjelent, sokan vették fejükbe, hogy megkeresik a vadonban hagyott buszt. Egy svájci túrázó, Claire Ackermann 2010-ben fulladt vízbe, miközben megpróbált átkelni a Teklanika folyón. Három évvel később három német turista járt majdnem hasonlóan, de még idejében segítséget hívtak, és kimentették őket a sebes folyású vízből. A közeli Denali National Park dolgozói szerint rengetegen kerülnek bajba, amikor felkészületlenül vágnak neki a vadonnak.

Így tett most júliusban egy 24 éves fehérorosz nő, Veramika Maikamava is, aki férjével együtt kelt útra a híres buszhoz. Amikor azonban belegázoltak a Teklanika folyóba, a frissen házasodott Veramika fogást vesztett az átkelést segítő kötélen, és a vízbe esett. Mivel a folyó egy korábbi esőzés miatt a szokásosnál is duzzadtabb, gyorsabb folyású volt, nem lehetett kimenteni. Holttestére a férje talált rá 30 méterrel lejjebb, ő értesítette a hatóságokat.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.